Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Kiderült, miért kerül duplájába a metróépítés

Két év alatt kétszeresére, az eredeti 40 milliárd forint helyett több mint 80 milliárd forintra nőtt a 4-es metró első tíz állomásának építési költsége - ezen a tételen csúszott el a beruházás büdzséje a metróbiztos jelentése szerint.

A fővárosi metróbiztos, Becker László jelentése szerint az eddigi 43 milliárd forintos túlköltést az első tíz metróállomás építési költségének megduplázódása okozta.

Ami az eredeti, 2005-ben meghatározott mérnöki becslés szerint 40 milliárd forintba került volna, az szűk két év múlva a megkötött kivitelezési szerződésekben már több mint 80 milliárd forinttal szerepelt. A beruházás összes többi nagy eleme, így az alagútfúrás, vagy a járműbeszerzés nagyjából a becsült ár körül alakult.

Nagyvonalúbb tervek

Az InfoRádió kérdésére, hogy mikor lódult meg az állomások

költsége, Becker László metróbiztos egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az eredeti állomástervek helyett az építészmérnöki szakma elitjét magában foglaló Fővárosi Tervtanács korszerűbb, nagyvonalúbb terveket szeretett volna, ezért az állomások megtervezésére pályázatot írtak ki, és a nyertes mérnöki iroda új koncepcióval állt elő.

Ennek lényege, hogy az állomások alagutak helyett inkább csarnokokra hasonlítanak majd. Csakhogy az új felfogás egy Magyarországon még ismeretlen, úgynevezett vastag résfalas technológiát igényelt, amelynek az árára itthon még nem volt referencia.

Annyit kértek, amennyit akartak

Az InfoRádió által megkérdezett szakértők szerint ezért történhetett meg, hogy a kivitelezők a pályázatokon kis túlzással olyan árat mondhattak, amilyet akartak. A metróbiztosi jelentés úgy fogalmaz, hogy "az építési piac a helyzetet felülárazással kezelte".

Erő Zoltán, a tíz megálló új terveit készítő Palatium Stúdió Kft. vezetője az InfoRádió kérdésére kizártnak tartotta, hogy csak az áttervezés miatt emelkedtek kétszeresükre a költségek.

Véleménye szerint a 2005-ös vasúthatósági engedélyeken és kiforratlan terveken alapuló mérnökárat nem lehet összehasonlítani a kidolgozott szerkezetek piaci áraival.

Három konzorcium építi

A 4-es metrót három nemzetközi konzorcium építi, mindhárom egy-egy jelentős hazai céget is magában foglal. A konzorciumok tagjai indultak az alagútfúrási munkákért és az állomásépítésekért is.

A francia Vinci Constructions vezette, és a többek között a magyar Strabagot, valamint a Hídépítő Rt-t tartalmazó Bamco konzorcium nyerte az 53 milliárdos alagútfúrást.

Az összességében 83-85 milliárd forintos állomásépítési munkákon egyenlő arányban a Vegyépszer Rt-t is magában foglaló osztrák-német BPV Metró4 konzorcium, a magyar Swietelskyt is tartalmazó Sw-O konzorcium, és a magyar Hídépítő Rt osztozott, valamint egy állomást elnyert külön a magyar Strabag Rt is.

A szerdai háttérbeszélgetésen a főváros vezetése részéről elhangzott, semmi jelét nem tapasztalták, hogy a kivitelező cégek esetleg árkartellt hoztak volna létre.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×