Egészen sorsszerűen történt, hogy díszlettervező lettem, belesodródtam a szakmába. A színház nagyon régóta vonzott, nagyon sok mindent csináltam színházban, attól kezdve, hogy középiskolás koromtól egy amatőr színházban elég sokat játszottam. Már akkor is képzőművészeti iskolába jártam, így ez és a színház ott volt párhuzamosan az életemben. A színház a főiskola befejezése után is visszatért az életembe, és a zene is a könnyűzenei produkciók révén. A Presser Gáborral készített lemezek után jutottunk el oda, hogy Gábor azt mondta, szeretne bemutatni a Vígszínház igazgatójának, mert nagyon szeretné, ha én csinálnám a színház új arculatát.

Bekerültem a Vígszínház közegébe, ott nagyon jól éreztem magam, partnerekre találtam nagyon sok színészben, művészben, színpadi háttéremberben; akkor gondoltam, hogy igen, ez az, ami érdekel. Megcsináltuk a Leonce és Lénát 1990-ben, '91-ben megvolt a bemutató, és onnantól kezdve folyamatosan dolgozom színházban, ami teljesen kitölti az életemet.

Külföldre is hívnak?

Nagyon sok munkát kapok, ennek is köszönhető, hogy itt van Magyarországon Az Operaház fantomja, a Volt egyszer egy csapat, a Producerek, de mindamellett, hogy csináltam ezeket a külföldi produkciókat, és azt hiszem, minden kontinensen jártam már színházakban, közben Eszenyi Enikővel, Alföldi Róberttel, egy ideig Kerényi Miklós Gáborral, majd Marton Gáborral, akik kitűnő rendezők, hihetetlen mennyiségű produkciót hoztunk össze. Volt olyan évem, hogy tizenöt színházi előadást csináltam, ez az elmúlt tizenhét év alatt több mint százhatvan előadás. Lassan mintha havonta lettek volna bemutatóim. Egy könyvből, ami egy-két éve megjelent rólam, feketén-fehéren kiderül, hogy ennyi mindent csináltam.