Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Visszavonhatják Aba Botond 4 és fél milliós prémiumát

Vizsgálatot kezdeményezett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Aba Botond korábbi BKV vezérigazgató nettó 4 és fél millió forintos prémiuma ügyében.

A BKV január elején leváltott vezérigazgatója egy hónapja nettó 4 és fél millió forintos prémiumot kapott. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes most azért kezdeményez vizsgálatot, mert véleménye szerint Aba Botondnak úgy ítélte meg a BKV igazgató tanácsa a prémiumot, hogy arról a tulajdonos fővárosi önkormányzat nem tudott, ráadásul nem volt aláírva a cégvezető menedzser-szerződése sem.

Dancs Gábor a Főpolgármesteri Hivatal közlekedésfejlesztési tanácsnoka az InfoRádiónak elmondta, hogy a prémium kiutalására az igazgatóságnak joga volt, ám azt a főváros vissza is vonhatja.

Erről a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága dönthet tavasszal, amikor az üzleti eredmények ismeretében megállapítják: teljesítette-e Aba Botond azokat a feladatokat, amelyért a célprémium jár.

Demszky Gábor főpolgármester korábban azt közölte, hogy a vezérigazgató a rossz teljesítménye miatt nem kap prémiumot. Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes december 15-én jelentette be a BKV vezetőjének menesztését.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×