Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
316.03
bux:
153716.89
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Már január végétől lehet uniós pénzekre pályázni

Elsősorban a szegényebb régiókból várnak jelentkezőket az Új Magyarország Fejlesztési Terv első pályázataira. A harminc millió forintos támogatásból vállalkozásfejlesztési és munkahelyteremtő beruházásokhoz lehet pénzt szerezni.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a múlt héten találkozott az Európai Bizottság képviselőivel, és megegyeztek a pályázatok kiírásának ütemtervéről - mondta az InfoRádiónak Baráth Etele szocialista politikus.

Baráth Etele hozzátette: négy hónap áll a bizottság rendelkezésére, hogy elfogadja az operatív programokat, az első pályázatok kiírása azonban már januárban megkezdődik, és a hét év során kiosztható 800 milliárd forint 10-15 százalékát már idén odaítélhetik a tenderek győzteseinek.

A hónap végétől elsősorban az elmaradott kistérségek, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére, valamint az alacsony képzettségűek számára nyújtott tanulási lehetőségek finanszírozására szánt pénzekre, összesen mintegy 30 milliárd forintra lehet pályázni - mondta a szocialista politikus.

Az EU kérdéseket tett fel

A három lépcsős folyamat során az újabb pályázatokat akkor írják ki, amikor már világossá válik, hogy a bizottságon belül egyetértés van bizonyos témákban. A harmadik csomag kiírására az összes operatív program elfogadása után, vagyis májusban kerülhet sor - közölte Baráth Etele.

A szocialista politikus cáfolta a Fidesz állítását, miszerint az unió megszüntette a tárgyalásokat az operatív programoktól.

Baráth Etele elmondta: az EU kérdéseket tett fel a decemberben benyújtott listával kapcsolatban, ezekre pedig hamarosan megkapta a választ, éppen ezért jártak itt az Európai Bizottság képviselői.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×