Infostart.hu
eur:
356.65
usd:
312.77
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Szorult helyzetben a főváros

A fővárosi költségvetési koncepcióban eddig jelzett 9 milliárd forint helyett akár 13 milliárdos forráshiánya is lehet a fővárosi önkormányzatnak. A közgyűlés a tervek szerint csütörtökön tárgyalja meg a költségvetés koncepcióját.

A fővárosi önkormányzat több téren is kevesebb forrást kap a kormánytól, mint ahogy arra korábban számítani lehetett - mondta az InfoRádiónak a fővárosi SZDSZ frakció vezetője.

Ikvai-Szabó Imre szerint jelenleg nem a kevesebb pénz miatti megszorításról folyik a vita, hanem arról, hogy tárgyalják-e a költségvetés koncepcióját.

A politikus az InfoRádióban elmondta: a forrásmegosztás révén a fővárosnál 1 százalékkal, azaz csaknem 3 milliárd forinttal kevesebb pénz marad, mint amivel korábban kalkuláltak.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerint a főpolgármester szinte eszelős módon próbálja megvalósítani fejlesztési terveit. Hozzátette: inkább a város működőképességének fenntartására kellene koncentrálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×