Infostart.hu
eur:
356.14
usd:
312.31
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

"A szemetet vissza kell szállítani oda, ahonnan származik"

A várhatóan 2-3 hónapig tartó vizsgálat lezárásáig Magyarországon marad a külföldről származó illegálisan lerakott bálázott hulladék.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a budapesti német nagykövettel folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta: Hans Peter Schiff is egyetértett azzal, hogy a szemetet vissza kell szállítani oda, ahonnan származik, ha a hatóságok nem találják meg az ügy felelősét.

Persányi Miklós elmondta: eddig 19 helyszínen 4800 tonna illegálisan elhelyezett hulladékról vettek fel jegyzőkönyvet.

A miniszter hozzátette: azt a vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy valóban Németországból származik-e a szemét. Az ügynek a rendőrség közlése szerint eddig 11 gyanúsítottja van, öt embert előzetes letartóztatásba helyeztek, és három cég ellen indítottak nyomozást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×