Infostart.hu
eur:
366.07
usd:
321.76
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Csak az utazhat Amerikába, aki megadja az adatait

Csak a légi utas hozzájárulásával adhatja ki a légitársaság az utas adatait az Egyesült Államoknak. Aki mától ehhez nem járul hozzá, nem repülhet Amerikába. Az adatvédelmi biztos szerint az új törvény így már nem vet fel adatvédelmi aggályokat.

Mindössze egy ellenszavazattal fogadta el az Országgyűlés a légi utasok adatainak cseréjéről szóló törvénymódosítást. Eszerint a légitársaságok csak akkor adhatják ki a tengerentúlra utazó utasaik adatait az amerikai hatóságoknak, ha a repülni szándékozók ehhez írásban hozzájárulnak.

A parlament az tán módosította a törvénytervezetet, hogy a köztársasági elnök adatvédelmi aggályok miatt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a november 20-án elfogadott első verziót, amely hozzájárulás nélkül is továbbította volna az adatokat. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a szavazás után az InfoRádiónak azt mondta: az új törvény már nem vet fel adatvédelmi aggályokat.

Péterfalvi Attila ugyanakkor leszögezte, az új törvénnyel folytatódik az eddigi gyakorlat, hiszen Magyarország eddig is küldött adatokat az Egyesült Államoknak. Az újdonság mindössze abban rejlik, hogy ezt most már az amerikai hatóságok és az Európai Unió közötti megállapodás alapján, legitim módon teszi.

Ezután a tengerentúlra utazók a néven, születési helyen, e-mail címen, lakcímen és a telefonszámon kívül kötelesek lesznek megadni a poggyászra vonatkozó adatokat, a helyfoglalás és a jegyvásárlás menetét, de még az ülésszámot is. Ezen felül a légitársaságok azt is elárulhatják az amerikai hatóságoknak, hogy az illető mit fogyasztott a repülőgépen. Péterfalvi Attila szerint ebből következtetni lehet az utas vallására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×