Infostart.hu
eur:
361.47
usd:
315.22
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Szilvásy: a Fidesz a haladás ellen küzd

A kancelláriaminiszter szerint meg lehet győzni az embereket a reformok fontosságáról, ha népszavazásra kerül a sor. Szilvásy György Az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a Fidesz a haladás ellen küzd, amikor népszavazással akar gátat szabni az átalakításnak.

Ha népszavazásra kerül a sor, akkor "természetesen be fogjuk bizonyítani, hogy ez a népszavazási kezdeményezés, a reformellenesség, a helyben járás, a leszakadás igényével volt kezdeményezve, és bemutatjuk azokat a reformlépéseket, amelyek hitelesítik a kormány törekvéseit, és megmutatják az országnak azt, hogy hogyan tudunk felzárkózni" - jelentette ki Szilvásy György.

A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: a kormánynak nem szabad engednie, hogy az emberek a látszat alapján ítéljenek, meg kell mutatni nekik a valóságot.

Szilvásy Görgy szerint a valóság az, hogy a Fidesz "változatlanság melletti felhívását" követve, ismételten olyan helyzetbe jutna az ország, amelyben az ideihez hasonló intézkedéseket kell végrehajtani.

"Az emberek tudják ezt, a visszajelzésekből látszik is, hogy világosan értik, hogy ez nem egy öncélú intézkedéssorozat, amit teszünk, és hogy a reformokra szükség van. Reform nélkül leszakadunk, reform nélkül nem lesz tartós egyensúly, nem lesz tartós növekedés" - vélekedett a kancelláriaminiszter.

Az unió felszólítása nélkül is kiteljesednek a reformok

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság keddi értékelésében azt írta: Magyarország korlátozott előrehaladást ért el a nemzeti versenyképességi reformprogramban, és növelnie kell a változtatás ütemét, illetve terjedelmét, Szilvásy György azt hangsúlyozta, hogy a tervek szerint egyébként is jövőre teljesednek ki az idén elindított reformfolyamatok.

Arra a felvetésre, hogy számos kormányzati intézkedést az alkotmánybíróság előtt támadtak meg különböző szervezetek és az ellenzék, a kancelláriaminiszter közölte: bízik abban, hogy a kormány intézkedései és az elindított reformok kiállják az alkotmányosság próbáját.

Szilvásy György szerint az eddigi döntések is azt mutatják, hogy a benyújtott törvények mennyiségéhez képest kicsi a hibaszázalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×