Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Fidesz: 1,5 milliárd forintot pocsékolt el a koalíció

A Fidesz helyi képviselői szerint mintegy 1,5 milliárd forintos kár érte a XI. kerületet azzal, hogy eladták az önkormányzat maradék részesedését a Kopaszi-gát fejlesztését végző Öböl XI. Kft-ben. Schneller Domonkos, a kerületi Fidesz-frakció helyettes vezetője az InfoRádiónak azt mondta: fontolgatja, hogy ügyészséghez fordul, mert a kerületi vezetés jelentős vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatnak.

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF-es képviselők megszavazták, hogy a XI. kerületi önkormányzat eladja a Kopaszi-gát fejlesztésére létrehozott társaságban lévő üzletrészét, egyszázaléknyi rész kivételével Leisztinger Tamás MSZP-közeli vállalkozónak - mondta Schneller Domonkos.

Bár a kerület vezetése azt állítja, hogy a legjobbkor veszi ki a pénzét a cégből az önkormányzat, és így is van nyeresége az ügyleten, Schneller Domonkos pont az ellenkezőjét állítja, nevezetesen azt, hogy a kerület 1,5 milliárd forintot veszít az üzletrész eladásával.

A kerület annak idején egy olyan szerződést írt alá, amelynek értelmében most csak annyival szállhat ki az üzletből, amennyivel három évvel ezelőtt beszállt a cégbe - hangsúlyozta Schneller Domonkos, aki szerint a projektbe bevitt 36 hektárnyi Duna-parti területet a valós értékénél jóval alacsonyabb értéken számították be.

Így a kerület csak akkor kerülhetett volna ki nyertesként az ügyből, ha megvárja, amíg nyereséget termel a fejlesztés - hangsúlyozta a fideszes képviselő.

Schneller Domonkos megjegyezte: fontolgatja, hogy az ügyészséghez fordul, mert az önkormányzatnak igen jelentős vagyoni hátrányt okozott a kerületi vezetés ezekkel a döntésekkel.

Molnár: drágábban adták el a területet

A kerület szocialista polgármestere azt mondta: az ingatlanrészt a három évvel ezelőttihez képest 40 százalékkal magasabb áron kel el.
Molnár Gyula szerint sem jogszabálysértés, sem vagyonvesztés nem történt.

A kerület polgármestere az InfoRádióban azt is elmondta: a részesedésért kapott bevételre szüksége van a jövő évi költségvetésnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×