Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Három rendőr felelős az október 23-i események miatt

Három rendőr ellen kezdeményezett eljárást a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka az október 23-i rendőri intézkedések miatt. Két ügyben büntető feljelentést tett, egy esetben pedig fegyelmi eljárást rendelt el a REBISZ állományába tartozó rendőrök ellen.

Dobozi József dandártábornok bántalmazás, illetve szakszerűtlen rendőri intézkedés miatt három olyan képi dokumentumra hivatkozva tett feljelentést, amelyen a REBISZ állományába tartozó rendőrök láthatók - áll az ORFK honlapján.

A dandártábornok október 27-én tényfeltáró vizsgálatot rendelt el a rendészeti biztonsági szolgálat rendőrei által október 23-án végrehajtott intézkedések jog- és szakszerűségének feltárására, illetve a felelősség megállapítására.

A vizsgálódó bizottság tagjai az elektronikus média tudósításait is értékelték, valamint meghallgattak tanúkat és bejárták a helyszíneket.

A testület november 27-én fejezte be munkáját, az összefoglaló jelentést a REBISZ parancsnokának, illetve az országos rendőr-főkapitánynak is felterjesztette.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×