eur:
394.11
usd:
364
bux:
74051.15
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Bőhm: már nem Gy. Németh Erzsébetről van szó

Az SZDSZ fővárosi közgyűlési képviselője szerint Demszky Gábor főpolgármester a korábban általa is megszavazott koalíciós megállapodást rúgta fel azzal, hogy megvétózta Gy. Németh Erzsébet szocialista politikus főpolgármester-helyettesi jelölését.

Bőhm András az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a főváros vezetője kéthónapnyi koalíciós tárgyalás után közölte egyoldalú döntését, amely mind a szocialistákat, mind a szabad demokratákat megdöbbentette.

A politikus úgy vélte: már nem az a kérdés, hogy ki fogja betölteni a főpolgármester-helyettesi posztot, hanem az, hogy milyen lesz a koalíciós partnerek együttműködése.

Demszky Gábor kedden közölte, hogy nem fogadja el a szocialista politikus jelölését a humánpolitikai főpolgármester-helyettesi posztra, mert nincs meg a szükséges bizalmi viszony közte és Gy. Németh Erzsébet között.

Az eset után több fővárosi MSZP-s politikus azt mondta: elfogadhatatlannak tartják Demszky Gábor eljárását, és ragaszkodnak jelöltjükhöz.

Vétót emelt a főpolgármester

Demszky Gábor november 28-án vétót emelt a szocialista Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelöltsége ellen.

A szocialista frakcióvezetőnek írt levelében Demszky Gábor arra hivatkozott, hogy nincs meg a szükséges bizalmi viszony közte és a szocialisták jelöltje között.

A főpolgármester arra hivatkozott, hogy Gy. Németh Erzsébet nem vállalta az egészségügyet.

Demszky Gábor szerint a szocialista politikus konfrontatív személyisége nem lenne a várospolitika hasznára, ráadásul Gy. Németh Erzsébet nem tájékozódott az új területén.

Steiner Pál az InfoRádiónak úgy fogalmazott: nem látnak indokot a váltásra, ragaszkodnak Gy.Németh Erzsébet személyéhez.

"Nem lenne jó, ha tagadnám, hogy ez koalíciós feszültséget okoz, annál is inkább, mert mérlegeltük a koalíciós megállapodás valamennyi lényeges pontját, tartalmát. Minden egyes szóban megállapodás született, ehhez képest ez egy új körülmény"- fogalmazott Steiner Pál.
Gy. Németh még reménykedik


A szocialista politikus szombaton azt mondta: bízik abban, hogy Demszky Gábor végiggondolja főpolgármester-helyettesi jelölésének elutasítását, és egy héten belül egyezségre jutnak.

"Én abban bízom, hogy minél hamarabb megállapodunk és elkezdhetünk végre dolgozni" - fogalmazott a szocialista politikus a Magyar Televízió szombat reggeli műsorában.

Gy. Németh Erzsébet "szerencsétlennek és barátságtalannak" nevezte Demszky vétóját. Mint mondta, a két párt megállapodott abban, hogy a jelöltek személyével szemben nem támasztanak kifogásokat, "mindenki alkalmas arra a munkára, hogy fővárosi képviselőként a város ügyeivel dolgozzon".

Arra a kérdésre, hogy miként képzeli el a közös munkát, ha Demszky Gábor meggondolná magát, azt mondta: 2002-ben vetélytársak voltak a választásom, ezt követően a koalíció mégis normálisan tudott működni.

Tarlós: bunkóság

A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség alkalmasnak tartja a főpolgármester-helyettesi tisztség betöltésére és erkölcsi támogatásáról biztosítja Gy. Németh Erzsébet szocialista politikust - közölte Tarlós István, az ellenzék frakcióvezetője.

A politikus szerint Demszky Gábor eljárása "bunkóság". "Az ellenzéket aggasztja, hogy a városháza kezd a működésképtelenség határához jutni" - hangoztatta Tarlós István.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy már most is százával állnak az ügyiratok az ügyosztályokon, mert, mint mondta, számtalan olyan ügy van, amelyet a hivatal csak bizottsági állásfoglalások alapján tudna elintézni.

"Amit a főpolgármester Gy. Németh Erzsébettel tett, az nálunk kimeríti a bunkóság fogalmát. Egy állítólagosan lezárt koalíciós tárgyalás után ezt megtenni egy képviselőnővel, aki ráadásul hosszú évek óta itt dolgozik a fővárosban (...), emberileg sem magyarázható, mélyen sérti a jó ízlés szabályait is" - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: értetlenül állnak a történtek előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×