Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Zsarolással akartak célt érni az orvosok"

Nincs veszélyben a szövettani vizsgálatok és a hozzájuk kapcsolódó műtétek elvégzése a fővárosi Szent János Kórházban - nyilatkozott az intézmény orvos-igazgatója azután, hogy kilencből nyolc patológus, köztük az osztályvezető, felmondott.

Havas Szófia bejelentette: a Szent Rókus Kórházból érkeznek a János kórház frissen szerződtetett patológus orvosai.

Mint mondta, a régiek december 31-éig dolgoznak az intézményben, az újak pedig január 1-jén lépnek be.

Ugyan a nyolc távozó orvos helyére csak négy doktor jön, Havas Szófia szerint az érkezők korábbi munkahelyükön kisebb stábbal végeztek el ugyanannyi szövettani vizsgálatot, mint amennyi a Jánosban készült eddig.

Az orvos-igazgató hozzátette: a régi főorvos ultimátumot intézett az intézmény vezetése felé. Azt követelte, hogy vagy magánvállalkozásba adják a teljes patológiát, vagy az orvosok felmondanak.

Hozzátette: a kórház több ok miatt sem tudott volna eleget tenni a "zsarolásnak".

Mindez évente 20 millió forinta került volna, de mivel az intézmény tulajdonosának, a Fővárosi Önkormányzatnak nincs működő egészségügyi bizottsága, az orvosok által szabott határidőig egyébként sem születhetett volna meg a döntés a kiszervezésről - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×