Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Õrizetbe vették a XVI. kerületi rendőrkapitányt

Õrizetbe vette a katonai ügyészség a XVI. kerületi rendőrkapitányt. Az ügyészség szerdán indított büntető eljárást a kapitány ellen, több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaélés, illetve hivatali visszaélés gyanújával.

A tanúkihallgatások után őrizetbe vette a XVI. kerületi rendőrkapitányt a Budapesti Katonai Ügyészség; az eljárás több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaélés, illetve hivatali visszaélés gyanúja miatt indult.

A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: a rendőrkapitány az ügyészség szerint azzal követett el bűncselekményt, hogy beosztottjait olyan munka elvégzésére utasította, amely nem a hatóság tevékenységi körébe tartozik.

A szóvivő hozzátette: a hivatali visszaélés vétségét a gyanú szerint azzal valósította meg a XVI. kerületi rendőrkapitány, hogy a rendőrségi hatósági nyilvántartásról jogosulatlan személyeknek adott tájékoztatást. Ács Tibor azt mondta: további részleteket csak a nyomozás lezárta után közöl.

Ács Tibor közölte azt is: gyanúsítottként egyedül a rendőrkapitányt hallgatták ki az ügyben.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettese elmondta: ideiglenesen Kárpáti Miklós alezredes, a BRFK főkapitányi biztosa látja el a XVI. kerületi rendőrkapitány feladatait.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×