Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.34
bux:
145333.93
2026. november 2. hétfő Achilles

Földalatti mozgójárda, sínek feletti épületek, készül a kormányzati negyed terve

A Nyugati pályaudvar környéke, a Déli pályaudvar környezete vagy a Lánymányosi hídtól délre eső pesti Duna-parton lesz az új kormányzati központ - derült ki az elhelyezésre kiírt pályázat első eredményhirdetésén.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a pályázó 27-ből három helyszínt választott ki a kormányzati negyed elhelyezésére - jelentette be Zelles Sándor, a szervezet igazgatója.

Zelles Sándor hozzátette, hogy a kormány még ebben a hónapban dönt a végső helyszínről, és körülbelül egy év múlva elkezdődhet az építkezés.

Az eredmény szerint a pályázat győztese egyelőre valószínűsíthetően a MÁV, hiszen a három lehetséges helyszínből kettő az állami cég területén van.

A Nyugati pályaudvar és környékére vonatkozó terveket a VI. kerület és a MÁV adta be közösen. Az elképzelés szerint a Ferdinánd hídtól a Dózsa György útig terjedő, mintegy 40 hektáros területet a vasúti vágányok felett befednék, és a födémre épülne a központ.

Verók Sándor, VI. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy a tervek között szerepel egy föld alatti alagútban futó mozgójárda, amelyen a

<

A kormánynegyed legesélyesebb helyszíne: a Nyugati Pályaudvar mögötti rész (2006.11.08.) (képgaléria)

Parlament és a minisztériumok között közlekedhetnének a képviselők és a  köztisztviselők.

A projekt mögött egyelőre nincs gazdasági befektetőcsoport.

A Déli pályaudvar szintén állami tulajdonban lévő területén a vágányokat hasonló módon fednék le és építenék be, mint a Nyugatinál.

Ennek a projektnek a terveit a Sedesa spanyol ingatlanfejlesztő vállalat finanszírozta.

Pólya Antal, a cég magyarországi vezetője az InfoRádióval közölte, hogy a helyszín kiválasztása esetén annyi előnyük lenne a kiírandó ingatlanfejlesztési pályázaton, hogy már jól ismerik a terepet.

A cég együttműködési kapcsolatban áll a szintén spanyol Fadesa Group-pal, amely a jövőben csepeli szigetcsúcs területén építkezik.

A Lágymányosi hídtól délre eső ferencvárosi Duna-parton jelenleg a Questor és a Gropius ingatlanfejlesztő csoport készíti elő a Duna City projektet.

Gulyás-Kovács Gergely, a Duna City Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy a projekt egyik lehetséges megvalósítása a kormányzati negyed, ha esetleg nem nyernének, akkor folytatnák az eredeti tervek szerinti városrész építését.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×