Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
316.41
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Gyurcsány: Orbán ideológiát adott az utcai rendbontáshoz

Nem adjuk fel hitünket és meggyőződésünket, hogy csak egy Magyarország van, amelyben lehet tisztelni egymást, ahol nincs helye a durvaságnak, ahol a szabadság és a rend összeilleszthető - mondta a miniszterelnök az Országgyűlésben az október 23-ai zavargásokról.

Tüntetni szabad, zavargást szítani, részt venni abban tilos. A tüntetés jogát védeni kell, a zavargás ellen fel kell lépni. Ez a köztársaság rendőrségének kötelessége - közölte Gyurcsány Ferenc.

Mindenkinek döntenie kell, hogy a rend vagy rendzavarók pártjára áll. A kormány a rend pártján, azon milliók pártján áll, akik nyugalmat szerettek volna, akik ünnepelni és emlékezni akartak - tette hozzá.

A miniszterelnök úgy vélte, hogy az ünnepek pillanataiban azok is egy asztalhoz ülnek, akik másnap már folytatják a vitákat.

"Rajtam akartak ütni, de Magyarországon álltak bosszút" - utalt a két nagyobbik ellenzéki pártra Gyurcsány Ferenc.

Honnan kerültek elő a rendzavarók? - tette fel a kérdést a miniszterelnök. Majd hozzátette: szerinte ezek az emberek és csoportok eddig is itt voltak, de úgy tudták - nagyon helyesen -, hogy amit gondolnak, tenni szeretnének, az szégyenteljes, és nem fér össze Magyarország normáival.

Ezért a háttérben maradtak. Legfeljebb a futballpályán, három fröccs után a kocsmában volt nagy a szájuk - vélekedett.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: most azért jöttek elő, mert egyes politikusok azt mondták, érzik a puskapor szagát, az embereknek nem csak joga, kötelessége szembefordulni a kormánnyal, a köztársaság nem fontos, levehető ruha a nemzet testén.

És utcára hívták azokat akik arra a pillanatra vártak, hogy büszkén törjenek és zúzzanak szóval és tettel - vélekedett a miniszterelnök.

A Fidesz elnöke ideológiát adott az utcai rendbontáshoz. Felmentette erkölcsi gátlásai alól emberek ezreit - mondta Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: az ellenzék vezére a köztársaság demokratikus politikai erői helyett a radikálisokkal kötött szövetséget.

"Nem kellett ahhoz, sem őszödi beszéd, sem reform, sem kiigazítás, hogy az ellenzék vezére, aki itt nem meri elmondani a véleményét, csak az utcán nagyon határozott és bátor, arról értekezzen, hogy a magyar baloldal, amikor csak tehette, rárontott nemzetére. Ez a mondat nem csak sérti a politikai közösség egyik felét, magunk között szólva pár millió embert, de azt is mondja, hogy a magyar baloldalt megtámadni hazafias tett" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: ugyancsak nem volt szükség az őszödi beszédre ahhoz, hogy az ellenzék vezére inkább az utcán politizáljon, és ne az Országgyűlésben mondja el a véleményét.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ezt olyan politikus csinálja, aki nem ismer sem istent, sem embert, sem alkotmányos rendet.

"Az öt választásból négyet elveszített parlamenti ellenzék egyik pártja képtelen elviselni, hogy tagolt, demokratikus jogrendben élünk, és hogy most a választók úgy döntöttek, hogy nem ők kormányoznak" - mondta felszólalásában a kormányfő.

Gondolatmenetét lezárva feltette a kérdést: ez lenne a magyar konzervatív hagyomány?

Gyurcsány Ferenc leszögezte: a kormányoldal nem veszíti el a hitét, a rendőrség minden eszközzel fel fog lépni, hogy megvédje a rendet. Hozzátette: a kormány a rend pártján áll, és ebből nem enged.

Az október 23-ai nemzeti ünnep kapcsán megjegyezte, hogy a kormány elleni ellenszenv sokak részéről odáig ment, hogy emberek millióitól elvették az ünnepet.

A kormányfő megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy lehazaárulózták az 1956-os forradalom hőseit.

Mikor Gyurcsány Ferenc elkezdte napirend előtti felszólalását, a Fidesz képviselői és a kereszténydemokraták elhagyták az üléstermet.

Válaszok a kormányfőnek

Semjén Zsolt (KDNP) a miniszterelnöknek szóló válaszában azt mondta, hétfőn provokáció történt. Részletek itt!

Navracsics Tibor (Fidesz) úgy vélte, hogy pártja békés nagygyűlésén rendőrattakot hajtottak végre. Részletekért kattintson!

Kuncze Gábor (SZDSZ) ócska politikai cinizmusnak nevezte azt, hogy a rendőrök provokáltak volna. Ha többet akar tudni, katt!

Lendvai Ildikó (MSZP) úgy vélte, a demokrácia és az engedély nélküli, törvénytelen demonstráció szemben áll egymással. Részletek itt!

Dávid Ibolya (MDF) úgy vélte, Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is távoznia kellene. Részletekért kattintson!

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×