Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A koalíció kész vitázni, de nem ma

Az MSZP- és az SZDSZ-frakció támogatja, hogy parlamenti vitanap legyen a hétfő éjszaka a fővárosban történtektől, de nem a keddi plenáris ülésen - közölte a két kormánypárt frakcióvezetője.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy támogatni fogják a vitanap és a vizsgálóbizottság felállítását, de csak a házszabálynak megfelelő módon és időben.

Mint mondta: szívesen beszélnek arról, hogy kié a közvetlen és a közvetett felelősség.

Úgy vélte, a közvetlen felelősség a rendbontóké, a közvetett felelősség pedig azoké, akik néhány héttel ezelőtt illegitimnek nevezték a törvényesen megválasztott kormányt.

A politikus elmondta: az események sértették azokat is, akik a Fidesz engedélyezett demonstrációján akartak részt venni, és a rendezők nem adták meg a szükséges információt arról, hogy a randalírozók arra tartanak.

Hozzáfűzte: a rendőrség mindvégig telefonkapcsolatban volt a Fidesz rendezvényét szervezőkkel.

Lendvai Ildikó szerint az események sértették a magyar gazdaságot, hiszen a forint megint meggyengült.

A Fidesz népszavazási kezdeményezéséről a szocialista politikus kijelentette: a kérdések a változatlanságról szólnak, arról, hogy maradjon minden úgy, ahogy van az oktatásban, az egészségügyben, a költségvetésben.

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy semmilyen folyamatosság nincs 1956 és a hétfőn Budapesten történtek között.

Kuncze Gábor a Fidesz felelőssége kapcsán azt mondta: nemcsak a legnagyobb ellenzéki párt felelősségéről, hanem a taktikájáról van szó.

Úgy vélte, az elmúlt négy évben folyamatosan az utcára vitték a politikát, kettéosztották a társadalmat.

"Az események nyílegyenesen vezettek idáig. A Fidesz keze nyoma tetten érhető ezekben az ügyekben"- közölte.

Kuncze Gábor szerint nincs más út a demokratikus erőknek fel kell szólítaniuk a híveiket, hogy ilyen módon az utcán nem lehet politizálni.

A gazdaság helyzete kapcsán elmondta: a rendőrség folyamatos készenlétben tartása egy milliárd forintot tesz ki, amit az adófizetőknek kell fizetni, "ez mind közös kárunk".

Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a koalíció következetesen kiáll a konvergenciaprogram mellett, és "kiáll amellett a miniszterelnök mellett, aki pedig következetesen végre akarja hajtani a programot".

A szabad demokrata politikus, aki a Horn-kormány idején belügyminiszter volt, a Fidesz rendezvényére vonatkozó kérdésre elmondta: a szervezők feladata biztosítani a rendezvényt.

Szavai szerint kérdéses az is, hogy volt-e kétféle tömeg, vagy a résztvevők "egy részében igenis megvolt az egyesülési szándék".

A Fidesz országgyűlési képviselőjének, Révész Máriusz megsérülése kapcsán Kuncze Gábor elmondta: sajnálatos, ami történt vele, de ő például nem sérült meg, mert nem ment oda.

Hozzátette: nem biztos, hogy a rendőrök mindegyike ismeri a fideszes képviselőt, "bár kétségkívül nagy horderejű politikusról van szó".

Hozzátette: a frakció nem járul hozzá, hogy a nap folyamán vitanapot tartsanak, mert semmilyen módon nem hajlandóak megengedni, hogy a Fidesz diktálja a tempót.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×