Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A főkapitány visszautasította a rendőrség általános megbélyegzését

Az országos rendőrfőkapitány visszautasította a testület általános megbélyegzését az emberi jogi bizottság pénteki ülésén. Bene László elmondta: 28 nyomozást indított az ügyészség rendőrök ellen, ám a több ezer rendőri intézkedés fényében elenyésző ez a szám.

A parlament emberi jogi-, kisebbségi-, civil- és vallásügyi bizottsága ellenzéki kezdeményezésre ült össze a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben, hogy vizsgálja az utcai zavargások során végrehajtott rendőri intézkedések jogszerűségét és hatékonyságát.

Bene László elmondta: az események kapcsán 28 nyomozást indított az ügyészség rendőrök ellen, ami azonban nem tekinthető soknak, figyelembe véve, hogy szeptember 18-19-20-án éjszaka több ezer rendőr, sok ezer intézkedést hajtott végre.

Ha vizsgálatok túlkapást állapítanak meg, annak következményei lesznek - hangsúlyozta a rendőrfőkapitány, hozzátéve: több száz olyan levelet kapott, amelyben megköszönték a rendőrség munkáját.

Jogvédők: ezek az esetek egy létező problémára hívták fel a figyelmet

A bizottsági ülésen a Magyar Helsinki Bizottság elnöke úgy vélekedett: ezek a történések csak felhívták a figyelmet az egyébként is létező problémákra. Máskor is előfordul ugyanis rendőri bántalmazás, és ezeknek az eseteknek csak 20 százaléka terelődik peres útra - mutatott rá Kőszeg Ferenc.

A jogvédő szervezethez érkező panaszok többsége - elmondása szerint - azt kifogásolta, hogy a gyanúsítottakat megrugdosták, megbilincselve, térden állva órákig várakoztatták. Többen kétségbe vonták a bírósági eljárások gyors lefolytatásának igazságosságát is.

Videofelvételek egyértelműen bizonyítják a túlkapásokat

A Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint videofelvételek állnak rendelkezésre melyek egyértelműen bizonyítják a rendőri túlkapásokat.

Arató Balázs, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetője pedig arról beszélt, hogy szerintük indokolatlanul brutális, elrettentő ítéletek születtek, amelyek jó része nem helytálló.

IM: a pártpolitikai érdekek 16 év erőfeszítéseit tehetik tönkre

Kondorosi Ferenc, az igazságügyi minisztérium államtitkára a bizottság ülésén azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség és a bíróság is a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

Az államtitkár elutasított minden olyan véleményt, amely szerint nem érvényesül a jogállamiság, vagy nincsenek megfelelő törvényi keretek az ilyen helyzetek rendezésére. Kondorosi Ferenc arra figyelmeztetett: a pártpolitikai érdekek 16 év erőfeszítéseit tehetik tönkre.

A bizottság fideszes tagjai tiltakoztak a politikai felhang ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×