Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

"Egy másik Gyurcsány Ferencet láttunk"

Gyurcsány Ferenc új arcát mutatta, míg Orbán Viktor a tőle megszokott módon beszélt, de volt új elem a mondanivalójában - mondta Bence György filozófus, az InfoRádió Aréna című műsorában a két politikus pénteki beszédeit értékelve.

Bencze György szerint a miniszterelnök beszéde azért volt érdekesebb, mert egy másik Gyurcsány Ferencet láthattunk.

"A régi stílusa valakit idegesített, valakinek tetszett, de azt senki sem tudta, hogy mást is tud. A régi stílusában a nyegle vonások keveredtek egyfajta érzelgősséggel, most viszont egyik sem volt jelen, ezúttal egy lényegesen visszafogottabb embert láttunk" - fogalmazott a Metazin.hu alapítója.

A filozófus szerint ez részben egy új szerep, de valószínűleg a történtek hatása is megmutatkozik benne.

Régi Orbán, újdonsággal

Orbán Viktor a régi önmagát hozta, bár a mostani beszéde, mivel nagy tömegnek szólt, tele volt szimbólumokkal, és érzelmekre ható elemekkel, még a korábbi nagygyűléseken tartott beszédeihez képest is több volt ezekből - vont gyorsmérleget Bencze György.

A szakember hozzátette: őt irritálja az a megfogalmazás, miszerint "erkölcsi válságba taszították a nemzetet, és onnan valahogyan ki kell rángatni".

A politika fontos, de nem hiszem, hogy a politikusok erkölcsi válságba tudják taszítani az egész nemzetet, majd onnan, bizonyos személycserék útján, gyorsan ki is tudják húzni - mondta a filozófus.

A Metazin.hu alapítója közölte azt is, hogy bár a stílusban nem volt könnyű észrevenni, de voltak új elemek a Fidesz elnökének beszédében.

Ezek közül a legfontosabb, hogy most már nem csak azt jelenti a Fidesz számára a szakértői kormány, hogy az mindkét politikai tábor kegyelméből kormányozzon, hanem már azt is megoldásnak tartják, hogy a jelenlegi koalíció állítson egy új miniszterelnököt, és őt vegye körül szakértőkkel - hívta fel a figyelmet.

Bencze György szerint Orbán Viktor nagyon messzire ment a kormányoldal kritikájában, de ezzel az elemmel eggyel visszább lépett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×