Infostart.hu
eur:
360.79
usd:
316.67
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

"Rozsdaövezetbe" költözhet az agrártárca?

Eladhatják az agrártárca Kossuth-téri épületét- írja a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság javaslatokat kér az új kormányzati negyed elhelyezésére.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kormány már megkezdte a minisztériumi ingatlanok eladását, és az előzetes tervekkel ellentétben megválhat az említett Kossuth-téri épülettől is.

A lap szerint néhány technikai és anyagi feltétel teljesítése mellett gyakorlatilag bárki előállhat ötletekkel arról, hogy hová telepítsék a kormányhivatalokat. A legszínvonalasabb ajánlatok kidolgozói még jutalomban is részesülnek.

Mint a cikkből kiderül, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság főként a MÁV birtokában lévő, de nem használt, úgynevezett "rozsdaövezetet" tartja lehetséges helyszínnek.

Fontos ugyanakkor, hogy a majdani kormányzati negyed Budapest belterületén maradjon és tömegközlekedéssel jól megközelíthető legyen - idézi a Magyar Nemzet az intézmény egyik tanácsadóját.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×