Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gyurcsány pályázik az MSZP elnöki posztjára

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése ellenére és az önkormányzati választások végeredményétől függetlenül is pályázik az Magyar Szocialista Párt elnöki posztjára. Erről a kormányfő a Vasárnap Reggel című lapnak adott interjújában beszélt.

Az önkormányzati választások kimenetelével "sem az nem függ össze, hogy mit csinálunk a kormányban, sem az, hogy mi történik a pártban. Én ezért a politikáért küzdeni fogok, és ennek részeként a szocialista párt modernizálásáért is" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő az esetleges bocsánatkérést firtató kérdésekre azt mondta: Sólyom László államfő arra kérte, hogy ismerje el: semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa.

Álláspontja szerint balatonőszödi beszéde maga az elismerés és a szembesítés. Gyurcsány Ferenc hozzátette: ok van megbeszélni az egész szituációt, és mindazt, ami a beszédben elhangzott.

"A megbeszélésen ráadásul nem csak az MSZP-nek, nem csak a baloldalnak kell részt vennie, hiszen épp a baloldal kiált a változtatásért, és áll annak élére" - tette hozzá a miniszterelnök.

Azt a véleményét is megismételte, hogy a politikai elit egészének volt a színjátéka az, ami 16 éven keresztül történt, és ez a magatartás "túlélési sémája lett" az ország többségének.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a beszéd stílusa miatt - amit nem a nyilvánosságnak szánt - okkal érezhetnek csalódottságot.

"Ha ezen túljutunk, akkor jöhet az a kérdés, hogy a szó legeredetibb értelmében bocsánatkérésnek kell-e következnie" - mondta a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×