Az elnöki posztra egyetlen érvényes jelöltként pályázott Miskolczi Norbert. Ekler Gergely már korábban jelezte, hogy nem akarja mandátumát újabb két évre meghosszabbíttatani.
A tisztújításon jelenlévő 126 hallgatói önkormányzat 124 igen és 2 tartózkodás mellett választotta meg az új elnököt.
Ekler Gergely azt mondta: a jelenlegi helyzetben, különös tekintettel a tandíj kérdésére, igen nagy jelentősége volt annak, hogy a HÖOK erőt demonstráljon, és megmutassa egységét, elkötelezettségét a pártpolitikától független, alulról szerveződő hallgatói önkormányzatiság mellett.
A HÖOK jelenlegi elnöke közölte: egyhangúlag döntöttek arról, hogy ha az oktatási tárca nem teljesíti az általuk korábban megfogalmazott feltételeket, és nem készíti el a megadott határidőn belül a felsőoktatási törvény módosítását úgy, hogy abban már nem szerepel a tandíj, akkor októberben megtartják demonstrációjukat.
Egyhangúan döntöttek a HÖOK jogi státuszának átalakításáról is, erre az új felsőoktatási törvény szeptember 30-ig adott határidőt.
Ekler Gergely elmondta: közgyűlésükre meghívták Hiller István szakminisztert is, hogy adjon tájékoztatást a finanszírozási reform aktuális kérdéseiről, de sem a szocialista politikus, sem a tárca más képviselője nem jelent meg. Ezt azzal indokolták, hogy a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács és a Felsőoktatási Kerekasztal megfelelő alkalmak az általános tájékoztatásra.
![Olajtilalom: meg is lett a helye a Lukoil szállítmányainak](/images/site/articles/lead/2023/01/1675080703-MwDhm3eSa_xs.jpg)
Olajtilalom: meg is lett a helye a Lukoil szállítmányainak