Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
325.26
bux:
145994.18
2026. november 2. hétfő Achilles

Orbán: Gyurcsány politikusi sorsa megpecsételődött

A Fidesz elnöke szerint megpecsételődött Gyurcsány Ferenc kormányfő politikusi sorsa. Orbán Viktor a CNN amerikai hírtelevízióban azt mondta: a kormányfő nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban úgy vélte: az erőszakos cselekmények fokozatosan megszűnnek, és a megmozdulások alkotmányos keretek között zajlanak a továbbiakban.

A politikus egyúttal elutasította az MSZP-nek azt a vádját, amely szerint a Fidesz szítaná az erőszakot, és a feszültséget.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán Viktor azt mondta: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik.

Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak.

Orbán Viktor szombaton 17 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×