Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Feljelentik Gyurcsányt a tüntetők

Nyolc embert állított elő a rendőrség az éjszakai Kossuth téri tüntetésen csoportos garázdaság miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A tüntetők eldöntötték, hogy feljelentik a miniszterelnököt.

Tafferner Éva elmondta: egy nőt a tüntetés rendezői adtak át a hatóságoknak, mert kés volt nála, négy embert pedig garázdaságért vettek őrizetbe. Három embert azért állítottak elő, mert nem voltak hajlandóak igazolni magukat.

A budapesti Kossuth téren körülbelül 10 ezren követelték a kormány leváltását.

A nagyszínpadon az egyik szónok azt hangsúlyozta: ez nem egy pártrendezvény, az egybegyűltek saját akaratukból jöttek a Kossuth térre.

A szervezők közölték: jogászok megfogalmaztak egy büntető feljelentést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde alapján. A tervek szerint a dokumentumot a Kossuth téren tüntetők aláírásaival juttatják el a Legfőbb Ügyészséghez. A feljelentésben közérdekű adatok visszatartásával, illetve meghamisításával, a választók félrevezetésével, valamint különösen nagy értékű csalással vádolnak ismeretlen tetteseket.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×