Nagy méretű, piros színű "Gyurcsány-csomag" fogadta vasárnap Szolnokon a tiszaligeti sportcsarnok bejáratánál a Fidesz országos önkormányzati kampánynyitójára érkezőket.
A csomagon a következő szavak voltak olvashatók: adóemelés, elbocsátások, tandíj, vizitdíj és gázáremelés. A falára ragasztottak egy sárga feliratot: "Vissza a feladónak!", jelezve, hogy a kampány középpontjában a Gyurcsány-csomag megbuktatása áll.
A dobozba azok a cetlik kerülnek, amelyekre a nagygyűlés résztvevői írják rá üzenetüket a miniszterelnöknek.
Szombaton a párt vezető politikusai a város hat forgalmas helyszínén gyűjtöttek aláírásokat a Jó reggelt, Magyarország! kiáltvány támogatására.
Ezt a dokumentumot a Fidesz Orbán Viktor július 22-én Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen mondott beszédét követően hozta nyilvánosságra. Támogatására egymillió aláírást akarnak összegyűjteni.
Kubatov Gábor kampányigazgató elmondta: a szolnoki akció során azt tervezték, hogy túljutnak az ötszázezredik aláíráson, és ez sikerült is.
Kósa: nincsenek felelősök
Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen polgármestere beszédében felidézte, hogy az MSZP 2002-ben, és a 2006-os kampányában is mást ígért, mint amit később megvalósított.
"Ebben az országban a politika és a kormány nem visel felelősséget semmiért" - mutatott rá Kósa Lajos, emlékeztetve a paksi atomerőmű üzemzavarára, a brókerügyre, az érettségi botrányra és az augusztus 20-i tűzijáték alatti vihar következményeire, amelyekért a vezető politikusok közül senki sem vállalt felelősséget.
A kormánynak nincs erkölcsi alapja a megszorító intézkedésekre, ha nem nevezi meg a felelősöket - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Ennél még egy Habsburg-önkényuralkodó is jobban kormányozta az országot - állítja Kósa Lajos. "Etetni kell a birkát, mielőtt meg akarod nyírni" - idézte ennek kapcsán a képviselő Mária Terézia elhíresült mondását.
Meg kell védenünk magunkat, és ennek utolsó védőbástyája az önkormányzat - tette hozzá Kósa Lajos.
Bárki, aki az önkormányzati választásokon indul, vegye nagyon komolyan az esküjét, és azt, hogy az emberek azért helyezik belé a bizalmat, hogy segítsen rajtuk, és nem azért, hogy a kormányfő ámokfutását segítse helyben - fogalmazott a politikus, aki szerint követelni kell, hogy a kormány az önkormányzatokkal is egyeztessen a költségvetésről és a II. Nemzeti Fejlesztési Tervről.
Navracsics: hiányzik a szakértelem
A Fidesz frakcióvezetője beszéde elején Szalay Ferenc szolnoki polgármester-jelöltet méltatta.
Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc "fittyet hány" a szakértelemre, amikor "lefejezi" a közigazgatást.
A képviselőcsoport vezetője a többi között bírálta a kormány privatizációs törekvéseit, amellyel szemben a Fidesz szavai szerint azt akarja, hogy az állam védje meg a polgárait.
Varga: a rossz politikai döntések vezettek idáig
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint az idén tavasszal, először a rendszerváltás óta tervezett és nyílt politikai hazugság történt.
Hozzátette, hogy sokan el is hitték, hogy nagy a jólét, ám később közölték velük, tévedés történt, nem a jólét nagy, hanem a baj.
A volt pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktorral folytatott nyilvános televíziós vitában még arra kérte a Fidesz elnökét, ne keltsen riadalmat a vizitdíj bevezetésével, mert ilyen nem lesz. Ehhez képest a héten bejelentették a bevezetését.
"Ki kell mondani: Magyarországon nem azért romlott a gazdasági helyzet, mert az emberek rosszabbul dolgoznak, hanem azért, mert az elmúlt időszakban rossz politikai döntések születtek" - mondta a Fidesz alelnöke.
Varga Mihály az önkormányzati választások egyik tétjének nevezte, hogy jobboldali siker esetén a rossz döntéseket és intézkedéseket visszavonathassák a kormányon lévőkkel.
A nagygyűlésen beszédet mondott Orbán Viktor pártelnök is. Erről itt olvashat bővebben.
![Egyre duzzad a vesztegetési ügy, már harmincnál is több gyanúsított van, többségük rendőr](/images/site/articles/lead/2023/05/1683019484-HtOeivRA9_xs.jpg)
Egyre duzzad a vesztegetési ügy, már harmincnál is több gyanúsított van, többségük rendőr