Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Ráccsal védekeznek a beköltözők ellen a Dzsumbujban

Ráccsal zárták le a IX. kerületi Dzsumbuj kiürült lakásait, mert a nyomortelepről kiköltöztetett lakók helyére mindig újabbak költöztek.

Gegesy Ferenc polgármester elmondta, hogy tervek szerint 10 év alatt ürítik ki teljesen a Dzsumbujt, hogy végre eltüntethessék Budapest legismertebb gettóját.

A kerület tavaly év végén kezdte meg a Dzsumbuj egyik épületének legfelső szintjén lakók átköltöztetését, és miután sikerült teljesen kiüríteni a szintet, azt most lezárták - mondta az InfoRádiónak Gegesy Ferenc.

A rácsokra azért volt szükség, mert már a befalazással sem lehetett távol tartani az önkényes beköltözőket a kiürített lakásoktól.

A kerületi polgármester elmondta, hogy egy őrző-védő cég munkatársai kezdetben hetente, később hetente kétszer, majd naponta járták a kiürített lakásokat. Ez azonban nem volt elég, ekkor kezdték a befalazást, ám ez sem működött.

A Dzsumbuj épületeit a kerület - hacsak nem kap külső segítséget - 10 év alatt tudja teljesen kiüríteni, hiszen eredetileg 300 család élt ott.

Bár tavaly az illetékes minisztérium és a főváros is ígért segítséget a szociális városrehabilitációhoz, egyelőre nem történt semmi.

A tervek szerint a kerület évente 20 családot költöztet ki. Van aki a kerületben, van aki másik városrészben kap lakást, de Gegesy Ferenc szerint mindenképpen jobb körülmények közé kerülnek.

A Dzsumbuj házait a kiürítés után lebontják. Mivel a lakótömb egy iparterület kellős közepén fekszik, még akkor sem lehetne normális életteret varázsolni belőle, ha felújítanák a házakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×