Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"A mi kedves forintunk olyan, mint a vakbél"

Gyurcsány Ferenc szerint nincs alternatívája a konvergenciaprogramnak, amelynek célja a fenntartható gazdasági egyensúly megteremtése. A miniszterelnök erről az MSZP közgazdasági tagozatának ülésén beszélt, majd komoly bírálatokat kapott.

Gyurcsány Ferenc az Európai Unió Bizottságának kérésére felülvizsgált - és szeptember elsején ismét benyújtandó - magyar konvergenciaprogramról úgy vélekedett, hogy annak sok vita után sem látja alternatíváját; az ellenzék részéről pedig csupán azt tapasztalja, hogy fél az érdemi bírálatától, "mint ördög a tömjénfüsttől".

Nem csak az ellenzék bírál

"Olyat nem láttam, hogy valaki előhúzna a zsebéből valamit. Olyat látok, akik azt mondják, hogy 'ezt ne'! Nem véletlen" - mondta a miniszterelnök. "Az ellenzék, mint ördög a tömjénfüsttől, úgy fél attól, hogy a konvergenciaprogram lényeges kérdéseiről szót válthassunk. Semmi olyan állítása nincs, ami programszerű. Nem kell nekünk őhozzájuk igazodni, azt hiszem."

Az ellenzékhez igazodni nem óhajtó kormányfő azonban a közgazdasági tagozat meghívottaitól is hallott a konvergenciaprogramot érintő kritikai észrevételeket. Kun János, a közgazdasági tagozat tagja például a köztisztviselői létszámépítést és a monetáris politikát bírálta.

"Hogy csak egy példát említsek: egy reggel megjelenik egy bejelentés, hogy azonnali hatállyal, tíz százalékkal csökkentik a mentők létszámát. Aztán másnap visszavonják" - jelentette ki a közgazdász, hozzátéve: meggyőződése, hogy abban a minisztériumban, ahol a döntést hozták, a főosztályvezető tudta, hogy ez egy marhaság, de nem merte megmondani a leépítések miatt.

A forint olyan mint a vakbél

A monetáris politika kapcsán Kun János megjegyezte: a Monetáris Tanács hiába emeli a kamatokat, ez keveseket érdekel. A vállalati hitelállomány csaknem 80 százalékát ugyanis devizában vették fel.
"Ez a kiút a monetáris problémából, hogy egyre kevésbé használjuk a forintot. A mi kedves forintunk olyan, mint a vakbél: csak ártani tud!"

A forint-vakbél hasonlattal nem értett egyet maradéktalanul Kardos Péter, a közgazdasági tagozat elnökségi tagja. Õ azonban az adórendszer bonyolultságát bírálta, és - a kamatadó szeptember 1-jei bevezetése előtt - a lakossági megtakarítások fontosságát hangsúlyozta.

Szerinte a lakossági megtakarítások nélkül nehezen finanszírozható a magyar gazdaság. Épp ezért a közgazdász ösztönözné a megtakarításokat.

Gyurcsány Ferenc a hozzászólásokra reagálva egyebek között megjegyezte, hogy baloldali miniszterelnökként elképzelhetetlennek tartja a 13. havi nyugdíj visszavételét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×