Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.41
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Soron kívül tárgyal az AB a megszorításokról

Az Alkotmánybíróság soron kívül tárgyalja az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékról, a házipénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényekkel összefüggésben benyújtott indítványokat.

A testület elnöke a nyári ítélkezési szünetet követő első teljes ülés után azt mondta: az ügyek kiemelt társadalmi súlyára tekintettel biztosítanak elsőbbséget az indítványoknak.

Bihari Mihály közölte: reményei szerint már szeptemberben elkészülhetnek az első határozattervezetek; szükség esetén rendkívüli tárgyalási napokat is beiktatnak.

Az Alkotmánybíróság elnöke hangsúlyozta: az Alkotmánybíróságnak nemcsak a pénzügyi tárgyú törvénycsomaggal kell sürgősséggel foglalkoznia, hanem például az államfő indítványaival is.

Bihari Mihály emlékeztetett: utóbbiak között van a felsőoktatási törvény egy rendelkezését támadó, valamint az állami kitüntetés-adományozás jogkörének értelmezését kérő indítvány.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×