Infostart.hu
eur:
365.26
usd:
314.41
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Elhunyt Horváth Balázs, a Fidesz parlamenti képviselője

Hosszan tartó betegség után elhunyt Horváth Balázs, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselője a Veszprém Megyei Kórházban. Ezt Horváth György, a politikus testvére közölte.

Horváth Balázs 1942-ben született Budapesten, 1965-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán; 1967 után ügyvédként tevékenykedett.

1988-ban a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1990-1993 között az MDF országos elnökségének tagja.

1990-ben az Antall-kormány megalakulásától az év decemberéig belügyminiszter, 1990 decemberétől 1993. február 22-ig tárca nélküli miniszter volt.

Tárca nélküli miniszterként a feladatköréhez tartozott a határon túli magyarság ügye, a törvényhozás és a kormány közötti kapcsolattartás, valamint a sport.

Az MDF-ből a Fideszbe

1990 és 1994 között valamint 1998 májusa és 2004 szeptembere között az MDF országgyűlési képviselője, ekkor kizárták a pártból; ezután a ciklus végéig a függetlenek között politizált.

Az MDF-ből kizárt képviselőtársaival együtt 2004 novemberében alapította meg a Nemzeti Fórum egyesületet.

2006 áprilisában a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum színeiben, 54,32 százalékos eredménnyel szerzett egyéni mandátumot Veszprém megye 6-os számú, Veszprém központú választókerületében, majd a Fidesz-frakcióban foglalt helyet.

A 2002-es önkormányzati választásokon bejutott a Veszprém megyei közgyűlésbe, ahol először függetlenként politizált, majd belépett a Fidesz-frakcióba.

Horváth Balázs 64 évet élt. Az Országgyűlés, a Fidesz és a Nmezti Fórum Horváth Balázst saját halottjának tekinti.

Időközi választás

A választási törvény értelmében Veszprém megye 6. számú választókerületében időközi országgyűlési képviselőválasztást kell majd tartani.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×