Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
315.12
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Választásiból kormányprogram: adócsökkentés helyett emelés

A kancelláriaminiszter felülvizsgálná a már törvényben garantált adó- és járulékcsökkentéseket. Az idén tervezett több mint 300 milliárd forintos megszorítás felét a bevételek növelésével érné el a kormány, szakértők szerint azonban az eddig megismert változtatások közül kevés hozna azonnali bevételt 2006-ban.

Az Országgyűlés által már elfogadott jogszabályok szerint novemberben megszűnik az egészségügyi hozzájárulás, 2007-től csökken a tőzsdei árfolyamnyereség-adó és az osztalékadó, fokozatosan emelkednek a személyi jövedelemadó sávok határai, a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék pedig először 27, majd 24 százalékra csökken.

Ez összhangban van az MSZP választási ígéreteivel, amely szerint, ha a párt kormányra kerül, csökkenti a vállalkozások, az állampolgárok és a családok terheit. Az ígéretek azonban tiszavirág életűnek bizonyultak.

Április vége óta ugyanis a kormánypárti politikusok szavaiból az tűnik ki, hogy adóemelést terveznek, emellett pedig a kabinet a már törvényben rögzített adócsökkentéseket is felülvizsgálná.

Ezt az ügyvezető kancelláriaminiszter is megerősítette a közszolgálati televízióban. Kiss Péter azt mondta, a kormány változtat választási kampányígéretein, és átírja az adó- és járulékprogramokat.

Sajtóinformációk szerint a kabinet 5-10 százalékponttal emelné az egyszerűsített vállalkozási adó, 5 százalékponttal pedig az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás mértékét. A társasági adó 2 százalékponttal emelkedhet, a munkavállalói járulék 4 százalékponttal, és szó van a 15 százalékos áfakulcs 20 százalékosra emeléséről is.

Noha a kormányfői tervek közt az szerepel, hogy a 2006-ra tervezett 300-350 milliárdos megszorítás felét a bevételek növelésével érné el kabinet, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint idén még kevés bevételt hozna az adó és járulékemelés. Zara László azt mondta: a visszamenőleges adóemelés pedig alkotmányos problémákat vetne fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×