Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Mit ad el legközelebb a kormány?

A kormányprogram szerint nemcsak a plusz bevétel a privatizáció célja, hanem az állam felesleges szerepvállalásának szűkítése is. A dokumentum mindenesetre leszögezi: az új kormány folytatja az állami cégek magánkézbe adását. A kérdés csak az: mivel?

Az új kormány folytatja a privatizációt, amelynek nem kizárólag a bevétel növelése a célja, hanem az állam felesleges szerepvállalásának szűkítése - olvasható a kormányprogramban. Konkrét területeket - a professzionális sport privatizációján kívül - azonban nem említenek.

Annyi kiderül a dokumentumból, hogy a kormány támogatja a magántőke bevonását az egészségbiztosítási szolgáltatások nyújtásába, a kultúra támogatásába és a környezetjavító fejlesztésekbe. Emellett megalkotják az egységes vízközmű törvényt, és lehetővé teszik a magántőke bevonását.

Ígéretek és konkrétumok

A korábbi szocialista ígéret ellenére a kormányprogramban már nem szerepel az, hogy az állami kézben lévő vagyontárgyak körét törvényben szabályozzák. Az MSZP választási programjában egyébként egyszer sem szerepelt a privatizáció szó.

Az SZDSZ-ében viszont igen. Programjukban azt írták: az egyensúlyteremtés, a felzárkózás egyik eszköze a privatizáció folytatása. A magánosításból befolyó összegből például a államadósságot csökkentené a párt (amely az elmúlt hat évben mintegy 85 százalékkal nőtt).

A szabad demokraták az egészségügy átalakításában alapelvnek tartották a privatizált ambuláns és fekvőbeteg szolgáltatásokat, ami - legalábbis ilyen konkrét formában - nem szerepel a kormányprogramban.

Az SZDSZ sok cégtől megszabadulna

Az SZDSZ választási programjában szerepelt még a MÁV - kezdetben csak az árufuvarozás, de később az összes szektor - privatizációja, illetve a magántőke bevonása a fejlesztésekbe, építésekbe is.

A kormányprogramról folyó egyeztetések közepette Kóka János gazdasági miniszter konkrétan a privatizálandó cégek között említette a Szerencsejáték Rt.-t, a Volán Rt.-t, az Állami Autópályakezelő Rt.-t, illetve a Magyar Villamos Műveket, a paksi atomerőművet, és a MAVIR-t kivéve.

Korábbi sajtóhírek szerint egyébként az ÁPV Rt. idei bevételi terve a Mol 10 százalékos részvénycsomagjának eladásával szinte már teljesült, az új kormány további privatizációs döntései nélkül is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×