A változás építésze szeretne lenni, miközben lojális vagy legalábbis nem ellenséges az Ukrajna ellen háborút indító Putyin-rendszerrel. Ő Andrej Melnyicsenko, aki a háború kitörésekor Oroszország leggazdagabb embere volt, de a gazdag oligarchák életét élve – főként külföldön – úgy kezelte hazáját, mint bármely más külföldi befektető: néha ellátogatott oda, hogy ránézzen a vállalkozásaira.

A nyugati országok azonban gyorsan szankciók alá vonták – és itt a Kreml iránt már a háború előtt is élesen kritikus Economist elismeri, hogy azért, mert nem fogták fel, hogyan működik a rendszer: a hallgatólagos megállapodás az, hogy a Kreml békén hagyja a gazdagokat, ha nem ártják bele magukat a politikába. Az eredmény az lett, hogy a félig ukrán származású Melnyicsenko visszatért. Mint megjegyezte: „először érzem azt, hogy nincs más országom, csak Oroszország”.

Az egykor valutával seftelő diákból műtrágya-, bánya- és energetikai birodalmat felépítő milliárdos több mint hatvan órán át beszélgetett az Economist orosz ügyekkel foglalkozó szerkesztőjével, Arkagyij Osztrovszkijjal. Ami érdekes: a témáról szóló podcastban a lap újságírói egyfajta csodálattal beszélnek róla, miközben Kijev számára ő is a hadigépezet része.

Az interjúban nyíltan szólt arról, milyen jövőt képzel el hazájának a háború után. A lap szerint azért fontos odafigyelni rá, mert nem egyszerűen egy gazdag üzletember, hanem olyan stratégiai gondolkodó, aki az elmúlt évtizedekben szinte minden nagy célját megvalósította. Melnyicsenko tavaly személyes audiencián járt Vlagyimir Putyinnál is, ahol arról beszélt neki, hogy a háború és a nyugati szankciók bebizonyították: az orosz elit nem építheti jövőjét egyszerre Oroszországban és a Nyugaton.

A lap úgy jellemzi az amúgy kvantumfizikusnak tanult oligarchiát, mint aki nem háborúpárti, de nem is ellenzéki. Például azon dolgozik, hogy a cégeket megvédjék az ukrán dróncsapásoktól, a vállakozásai által gyártott ammóniát pedig a hadigépezet is használja. Szerinte az ukrajnai konfliktust ma már egyértelműen Oroszország és a Nyugat háborújaként értelmezik. Ő pedig attól tart, hogy a konfliktus tovább eszkalálódhat, akár nukleáris fegyverek bevetéséig, ezért mielőbbi politikai rendezést sürget.

Úgy véli,

a béke csak akkor érhető el, ha már most megkezdődik a gondolkodás arról, milyen Oroszország következik a háború után.

Szerinte sem a Nyugat, sem Oroszország nem kínál jelenleg hiteles jövőképet. Az oligarcha négy lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

• Az első szerint Oroszország megalázott, a Nyugatnak alárendelt állammá válna.
• A másodikban Kína nyersanyag-beszállító függőségébe kerülne.
• A harmadik lehetőség a szétesés és a polgárháború, amelyet különösen veszélyesnek tart egy atomhatalom esetében.
• A negyedik pedig egy Észak-Koreához hasonló, militarizált és elszigetelt Oroszország.

Éppen ezért figyelmeztet arra, hogy bár Nyugaton sokan Oroszország feldarabolásában látnák a megoldást, ez szerinte rendkívül veszélyes illúzió. Egy atomfegyverekkel rendelkező, széteső Oroszország nemcsak Európára, hanem az egész világra kiszámíthatatlan biztonsági kockázatot jelentene. Az ő receptje egy úgynevezett „szuverén Oroszország”. Ez nem Putyin értelmezésében vett nagyhatalmi szuverenitást jelentene, hanem olyan államot, amely kiszámítható, védi a tulajdonjogokat, nagyobb beleszólást ad az üzleti és társadalmi elitnek, miközben elsősorban saját polgárainak jólétét tartja szem előtt.

Bírálói szerint valójában a személyes érdek hajtja: az észak-koreai forgatókönyv az ő jólétének is véget vetne. Az Economist szerint kérdéses, hogy elképzelése valaha megvalósul-e, de az biztos, hogy a háború negyedik évében ez az egyik legőszintébb betekintés abba, hogyan gondolkodik az orosz gazdasági elit egy része az ország jövőjéről.