Infostart.hu
eur:
365.7
usd:
327.04
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Krasznahorkaváralja, 2020. július 8. A krasznahorkai vár. MTVA/Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA/Molnár-Bernáth László

Veszélybe került a 13 éve leégett felvidéki vár felújítása – petíció indul a helyreállításért

A Magyar Szövetség civilekkel összefogva sürgeti a krasznahorkai vár felújításának szakszerű folytatását. A 2012-ben a lángok martalékává vált vár a nagyközönség számára még mindig nem látogatható.

Krasznahorka vára 2012. március 10-én égett le. A tüzet a vár tövében cigarettára rágyújtó kamasz fiúk okozták. A lángok átterjedtek a vár fazsindelyes tetőszerkezetére, és teljesen elpusztították. Az elmúlt években több demonstrációt is szerveztek a vár elhúzódó felújítása miatt. Az eredeti tervek szerint idén augusztusra kellett volna elkészülni a munkálatokkal. „A szlovák kulturális tárca azonban néhány hónappal a projekt tervezett befejezése előtt félreállította a kompetens szakembergárdát. Jelenleg kaotikus viszonyok uralkodnak a helyreállítás körül” – közölte Orosz Örs, a Magyar Szövetség szakpolitikusa, aki évek óta értékmentéssel is foglalkozik.

A párt pozsonyi székházában tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta: már tizenhárom év telt el a krasznahorkai vár tetőszerkezetének leégése óta. Az eset széles körű figyelmet kapott, és sokan próbáltak segítséget nyújtani. Magyarország anyagi támogatással, az aktivisták pedig önkéntes munkával és kampányokkal igyekeztek előmozdítani a helyreállítást – hosszú ideig eredménytelenül. A tűzeset óta eltelt mintegy 4800 nap után továbbra is csupán a vár parkolójáig lehet eljutni,

a látogatók sem a várat, sem a lezárt várhegyet nem közelíthetik meg.

Orosz Örs kifejtette: tavaly nyáron még bizakodó volt, mivel a közbeszerzés lezárult, és úgy tűnt, a felújítás valóban befejeződhet 2025 augusztusára. „A szlovák kulturális minisztérium élére azonban olyan személyek kerültek, akiknek a vár újjáépítésére szánt milliók fontosabbnak bizonyultak, mint maga a vár sorsa” – fogalmazott Orosz Örs, és hozzátette: a tárca felügyelete alá tartozó Szlovák Nemzeti Múzeum az utóbbi időben több indokolatlan személycserét is végrehajtott. Menesztette például azt a Máté Tímeát, aki a krasznahorkai vár felújításért felelős Betléri Múzeum igazgatója volt, valamint Erika Smelkovát, a felújítási munkálatok projektmenedzserét. Emellett feloszlatták azt az öttagú szakértői csoportot is, amely a rekonstrukció folyamatát irányította, a felújítási munkálatok pedig új kivitelezőhöz kerültek. „Mindössze négy nap alatt bíztak meg egy olyan céget, amelynek még saját weboldala sincs” – tette szóvá a Magyar Szövetség politikusa.

A Magyar Szövetség által elindított petícióban tiltakoznak a Betléri Múzeum működésének ellehetetlenítése ellen. Felháborodásukat fejezik ki az intézmény vezetőjének menesztése, valamint amiatt, hogy a múzeum jelenlegi irányítása inkompetens döntéseivel hátráltatja a felújítást. Azt követelik, hogy a rekonstrukcióval kapcsolatos hatáskörök kerüljenek vissza a betléri intézményhez, és a feladatokat egy hozzáértő, megbízható szakmai csapat láthassa el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

A Fed és az EKB is változatlanul hagyta a kamatokat a múlt héten, az amerikai döntéshozók egy része azonban a makacs infláció miatt már újabb emelést támogatott volna. A részvénypiacokon a technológiai gyorsjelentések után eladási hullám indult, mert a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy a mesterséges intelligenciára költött hatalmas összegek mikor térülnek meg. Christine Lagarde bejelentette, hogy jövő februárban távozik az EKB éléről, a Hormuzi-szorosban ért tankertámadás után pedig drágult az olaj, a kriptopiacot ugyanakkor a Binance elleni támadás rázta meg. Magyarországon a gazdaság éves alapon bővült, negyedéves összevetésben azonban alig nőtt, a kormány pedig jelentős hiánycsökkentéssel és az euró bevezetésének céljával számoló költségvetési javaslatot nyújtott be. A következő héten az amerikai félidős választás, a brit jegybank kamatdöntése és a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés mozgathatja leginkább a piacokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×