Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) fogadja David Cameron brit külügyminisztert Kijevben 2023. november 16-án.
Nyitókép: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

David Cameront Ukrajnában melegen fogadták, de otthon kap hideget is

Két nappal meglepetésszerű kinevezése után már Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt David Cameron. Az egykori brit kormányfő – most külügyminiszter – ellátogatott Odessza városába.

„Isten hozta uram... számomra is megtiszteltetés, hogy itt van” – mondta a már ismert, érdes hangján a továbbra is katonai khaki színekben feszítő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amikor fogadta David Cameront.

A politikába külügyminiszterként visszatért volt brit kormányfőnek ez volt az első hivatalos útja, ami jól mutatja, hogy London továbbra is Kijev elsőszámú szövetségesének tartja magát. Ezt erősítették meg a szavai is, amit a kiadott videón valamiért melankolikus zongorajátékkal festettek alá.

„Azt akartam, hogy ez legyen az első utam. Csodálom az ukrán nép erejét és eltökéltségét... és azt akarom, hogy tudják, továbbra is támogatjuk önöket morálisan, diplomáciailag, gazdaságilag, de mindenek felett katonai tekintetben – nemcsak az év végéig, de ameddig kell” – mondta.

Majd kitért arra is, hogy „volt néhány nézeteltérésem a barátommal, Boris Johnsonnal, de 40 éve ismerjük egymást és az, hogy ő önöket támogatta, a legnagyszerűbb dolog volt, amit ő és a kormánya tett, szóval 100 százalékig önökkel vagyunk”.

Amit Zelenszkij hálásan fogadott, különösen – mint megjegyezte – azért, mert a világ megoszott és a Közel-Keletre figyel.

A Daily Mail című brit lap mindehhez hozzátette, hogy a külügyminiszteri utat még a brit kormányátalakítás előtt lepapírozták – tehát az nem Cameron kérésére történt, mert elődje, James Cleverly utazott volna.

Cameront Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter társaságában elvitték a háború előtt jobbára oroszajkú Odesszába is, amelyet időről-időre orosz tűzérségi támadások érnek, és ahonnan már elkezdték elvinni az orosz múlt emlékműveit. Kapott is egy kis szobrot a francia Richelieu hercegről – akit a brit média a város alapítójaként említett, bár őt I. Sándor orosz cár tette meg kormányzónak, miközben a város névadójaként egyik elődje, Nagy Katalin cárnő egyik hivatalnokát említik.

A brit vendég ellátogatott az Odesszai Operaházba is. A látogatás másfél évvel azután történt, hogy Cameron egy segéllyel megrakott teherautót vezetett a lengyel-ukrán határra, miután önkéntesként kezdett el dolgozni egy élelmiszersegély-programban.

Míg Ukrajnában tárt karokkal fogadják, otthon – éppenséggel a konzervatív, jobboldali média egy része máris fúrni kezdte és felemlegeti „kínai érdekeltségeit”. Cameron volt az ugyanis, aki kormányfőként állami viziten fogadta Hszi Csin-ping elnököt és meghirdette a Kína felé való nyitás politikáját, illetve köze volt egy kínai érdekeltségű befektetési alaphoz is.

Most kiderült, hogy Pekingben örömmel fogadták külügyminiszteri kinevezését. A Kommunista Párt angol nyelvű szócsövének tartott Global Times ugyanis a brit-kínai kapcsolatok „aranykoraként” említette a Cameron-érát és azt írta, „ő különösen érti Kínát”.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×