Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
324.54
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
flashers of a police car
Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Évek óta készült a rasszista gyilkosságra a pozsonyi vérengző

Szerdán este lövöldözés volt Pozsony központjában, ahol két férfi a helyszínen életét vesztette, egy nőt pedig kórházban kezelnek. A rendőrség csak csütörtökön reggel találta meg a mindössze 19 éves elkövetőt – holtan. A támadás előtt a 19 éves fiú a Twitteren számolt be terveiről. A lövöldözést megelőzően közzétett posztjában szélsőséges nézeteket hirdetett.

Az október 2-i öt halálos áldozatot követelő gázolás után újabb fekete éjszakát tudhat maga mögött a szlovák főváros. Szerda este hét óra magasságában lövöldözés volt a pozsonyi Vár úton, amely során két ember életét vesztette, egy harmadikat pedig kórházba kellett szállítani. A Sme napilap információ szerint az áldozatok 30 év alatti férfiak voltak.

Az eset a Tepláreň nevű szórakozóhely mellett történt, amelyet főként az LMBTQ-közösség tagjai látogatnak. Egy helyi lakos azt mondta, hogy legkevesebb hét lövést hallott. Más források szerint legkevesebb 10 lövés dördült el a helyszínen. A kiérkező rendőri alakulatok azonnal lezárták a környék utcáit, és nagy erőkkel keresték a támadót, aki elmenekült a helyszínről. A hatóságok helikopterekkel és csónakokkal is keresték az elkövetőt. Matúš Vallo Pozsony főpolgármestere szerdán késő éjszaka a közösségi oldalán közölte, hogy több biztonsági intézkedést is hoztak a fővárosban.

Michal Slivka rendőrségi szóvivő végül másnap, vagyis csütörtökön reggel tájékoztatott róla, hogy a nyilvánosság megnyugodhat, nem fenyeget újabb támadás az elkövető részéről, ugyanis a hatóság egységei megtalálták őt – holtan.

A Tepláreň nevű bár előtt lövöldöző 19 éves fiatal a Denník N napilap információi szerint a Vlasť – magyarul Haza – párt egyik 2020-as képviselőjelöltjének a fia. A rendőrség azt vizsgálja, hogy a gyilkosságot az apja fegyverével hajtotta-e végre. A támadás előtt a fiú a Twitteren számolt be terveiről. Azt írta, a gyilkosságot már 2019 óta tervezte. A lövöldözést megelőzően közzétett kiáltványában extrémista nézeteket vallott, és náci szimbólumokat használt. Az Új Szó szerint arról is beszámolt, hogy ha sikerrel jár, további rasszista indíttatású tömeggyilkosságokat fog elkövetni.

A fiatal két tömeggyilkosra is hivatkozott, Brenton Tarrantra, aki Új-Zélandon mecsetekben lövöldözött, illetve John Earnestra, aki az Egyesült Államokban egy zsinagógában támadt. Rajtuk kívül több gyilkost is idézett, akik szélsőjobboldali nézeteket vallottak. A pozsonyi lövöldözést elkövető fiatal a 18 éves Payton Gendron mintáján készült volna következő támadására. Gendron idén májusban tíz embert ölt meg az amerikai Buffalo városában. A támadás után a fiatal a közösségi oldalon még tett közzé bejegyzéseket, egyben azt írta: „Találkozunk a másik oldalon”.

A tragédia után sorra fejezik ki részvétnyilvánításukat a politikusok. Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök a közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben megjegyezte: „Ártatlan emberéleteket követelt a kisebbségek iránti gyűlölet, amit a politikusok buta és felelőtlen nyilatkozatai is hosszú ideje táplálnak.” Az államfő figyelmeztette a közszereplőket, hogy ne tegyenek gyűlöletkeltő kijelentéseket, az igazságszolgáltatást pedig cselekvésre szólította fel.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×