Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Megsemmisült lakóház a Kijev közelében lévő Potasnyában 2022. május 31-én.
Nyitókép: MTI/AP/Natacha Pisarenko

Ukrajna mondja meg, hogyan épít újjá, a világ pedig fizessen – cseh vélemény

Csehország és Szlovákia is részt akar venni Ukrajna újjáépítésében.

„Fontos, hogy Ukrajna háború utáni újjáépítésében cseh cégek és szervezetek is részt vehessenek” – mondta Petr Fiala cseh kormányfő. A miniszterelnök közölte, kormánya továbbra is hadifelszerelésekkel és az ukrán katonai technika javításával fogja segíteni Kijevet, az ukrajnai háború pedig az egyik kiemelt témája lesz a július elsején kezdődött soros cseh uniós elnökségnek is. Szlovák oldalról is elhangzott hasonló nyilatkozat. A szlovák külügyi államtitkár szerint minden válság egyúttal lehetőséget is jelent.

Csehország július 1-jével Franciaországtól vette át az Európai Unió Tanácsának féléves soros elnökségét. Petr Fiala kormányfő úgy értékelt, nehéz kihívás előtt áll Csehország, de meg kell birkózni a feladatokkal. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború mellett az energiaellátás kérdését tartja meghatározónak a következő fél évben.

„Az energia olyan terület, ahol az Európai Uniónak közösen és egyeztetve kellene eljárnia. Csak ebben az esetben van esélyünk a válságot megoldani” – szögezte le a cseh kormányfő, aki szerint az ukrajnai háború befejezése és a háború dúlta ország újjáépítése kulcs azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek ma Európát gyötrik.

Fiala hozzátette: a háború utáni újjáépítésre már a harcok befejezése előtt fel kell készülni. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna talpra állításához nem elég egyetlen ország, sem az egész Európai Unió, hanem abban a demokratikus világ összes kulcsszereplőjének részt kell vennie, például az Egyesült Államoknak, Kanadának és Ausztráliának is, illetve számítanak a nagy nemzetközi társaságokra és bankokra.

„Az újjáépítés prioritásait és a kulcsfontosságú feladatokat maguknak az ukránoknak kell meghatározniuk”

– jelentette ki a kormányfő.

Szlovák oldalról is elhangzott hasonló nyilatkozat. A külügy szerint Szlovákia kész részt venni Ukrajna újjáépítésében.

„Minden válság egyúttal lehetőséget is jelent. Szlovákia Ukrajna háború utáni újjáépítésébe való bekapcsolásában az lesz a kulcsfontosságú, hogy mennyire sikerül koordinálni a közszféra, a magánszféra és a civil szektor bevonását” – jelentette ki Ingrid Brocková, a külügyminisztérium államtitkára. Azt is hangsúlyozta, Ukrajnának a világos politikai támogatás és a humanitárius segítség mellett kézzelfogható segítségre van szüksége infrastruktúrája újjáépítésében és a reformok újraindításában.

Az államtitkár szavai szerint Szlovákia mindebben fontos szerepet kíván betölteni, mert Ukrajna gazdasági fellendítése a szlovák gazdaság további fejlődésének is lökést ad. Brocková egyúttal dicsérte a svájci Luganóban megrendezett ukrajnai újjáépítési konferencia időzítését. A konferencián lefektették az újjáépítés alapelveit, melyekhez Szlovákia is csatlakozott.

Pozsony Ukrajna újjáépítése mellett a hazai védelmi kiadások emelésére is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint még idén sor kerülhet a védelmi kiadások növelésére, és az összeg elérheti a GDP 2 százalékát. A jövő évi költségvetést már eleve úgy tervezik, hogy ez az összeg 2 százalék legyen. A miniszter rámutatott, hogy a NATO keleti határán levő többi tagállam már elérte ezt az összeget, és a haderőfejlesztésre fordított keret megemelését Szlovákia elvégzendő „házi feladatának” nevezte, cserébe a NATO-szövetségesek által biztosított sok milliárd eurós haditechnikai felszerelésért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kemény üzenetek jöttek a tárgyalások után: távozott az amerikai delegáció Iszlámábádból - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kemény üzenetek jöttek a tárgyalások után: távozott az amerikai delegáció Iszlámábádból - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Megakadtak az amerikai-iráni béketárgyalások: a több mint húszórás iszlámábádi egyeztetés végül megállapodás nélkül zárult, az amerikai delegáció pedig vasárnap hajnalban el is hagyta a helyszínt. Washington szerint Teherán nem volt hajlandó egyértelmű kötelezettséget vállalni arra, hogy lemond az atomfegyver megszerzéséről, miközben Irán az amerikai követeléseket túlzónak nevezte. J. D. Vance közölte, hogy az Egyesült Államok egy „végső és legjobb ajánlatot” hátrahagyott, amelyre még várják az iráni választ. Közben újabb feszültséget keltett, hogy amerikai hadihajók haladtak át a Hormuzi-szoroson, illetve Washington megkezdte az aknamentesítés előkészítését, amit Teherán több ponton vitat. Benjamin Netanjahu eközben világossá tette: Izrael folytatja a harcot Iránnal és annak szövetségeseivel szemben. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború vasárnapi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×