eur:
415.23
usd:
399.2
bux:
78918.51
2024. december 19. csütörtök Viola
A Magyarországra vezényelt 25 fős szlovákiai rendőri egység tagjai búcsúztatásuk után elindulnak Pozsonyból, a rendőrképző szakközépiskolából Magyarországra 2016. augusztus 1-jén. A rendőröket a szlovák kormány a magyar-szerb határra vezényli határvédelmi feladatok ellátására.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Büntetőeljárás indult a szlovák országos rendőrfőkapitány ellen

Folytatódik az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés közti harc Szlovákiában, miután hivatali visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűntette miatt büntetőeljárás indult az országos rendőrfőkapitány ellen. A gyanú szerint Peter Kovařík akadályozott egy folyamatban lévő letartóztatást és az azt követő büntetőeljárás menetét. Szlovákiában Kovařík az első olyan országos rendőrparancsnok, aki ellen még hivatali ideje alatt indult büntetőeljárás.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség augusztus 26-án emelt vádat a szlovák rendőrfőkapitány ellen. A gyanú szerint Peter Kovařík közbenjárására hiúsult meg az a július végi akció, amely során a szlovák belügyminisztérium rendőrök által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló belső ellenőrzési hivatala őrizetbe vett volna két alvilági személyt, Peter Petrovot és Matej Zemant. Az akció leállítása után másfél órával viszont a rendőrfőnök már jóváhagyását adta a művelet folytatására, a célszemélyeket azonban már nem tudták őrizetbe venni.

Az országos rendőrfőkapitány kiáll a döntése mellett, melynek értelmében felfüggesztették az akciót. Azt állítja, hogy a belső ellenőrzési hivatal speciális csoportjának nyomozója megsértette a belső előírásokat, és nem volt engedélye a beavatkozásra, de amint meggyőződött róla, hogy a beavatkozás törvényes, lehetővé tette annak befejezését.

„Úgy tudom, hogy az illetékes nyomozó félrevezette a felettesét, és ha úgy járt volna el, ahogy kellett volna, akkor most nem itt lennénk”

– magyarázta a rendőrfőnök. Peter Kovařík hangsúlyozta, hogy gyors döntést kellett hoznia, egyben elutasította a politikusok vádjait, melyek szerint bármi köze lenne a Tisztítótűz és a Marhapásztor fedőnévre keresztelt nyomozás vádlottjaihoz. Az ügyben panaszt nyújtott be, és elfogultság miatt kifogást emelt a Pozsonyi Kerületi Ügyészség minden ügyésze ellen.

Megerősítette, hogy átvette a vádemelést az ügyésztől, de azzal egyáltalán nem ért egyet. „Kihallgattak, panaszt nyújtottam be, és elfogultság miatt kifogást emeltem az ügyészek ellen. Az egészet úgy érzékelem, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségen történt, nagy sajtóvisszhangot kiváltó korrupciós ügyek kivizsgálása miatt továbbra is nyomást gyakorolnak a rendőrségre” – közölte Peter Kovařík, aki

kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel számolhat,

amennyiben bebizonyosodik, hogy visszaélt a hivatali jogkörével, s ezáltal bűncselekményt követett el.

Eduard Heger szlovák kormányfő egyelőre nem akarja kommentálni a rendőrfőkapitány ellen tett vádemelést. Azt mondta, meg kell ismerkednie az ügy részleteivel, és megvárja a nyomozás folytatását. Szlovákiában a tavaly márciusi kormányváltást követően Igor Matovič akkori miniszterelnök, jelenlegi pénzügyminiszter megígérte, hogy szabad kezet kap a rendőrség. A nyomozók azóta több exrendőrt, bírót, illetve politikai befolyással bíró gazdasági háttérembert is letartóztattak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Hol tart a magyarországi minimálbér?

Hol tart a magyarországi minimálbér?

A szabályozott bérek a munkavállalók mintegy 17 százalékát érintik közvetlenül, míg a béremelések a bértorlódás elkerülése miatt közvetve az átlagbérig fejthetik ki hatásukat – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentésében. Az MNB szerint a vállalati oldalon a bérek nagyobb mértékű emelkedése költségnövekedéshez vezethet, ami a termelékenység megfelelő mértékű emelkedése nélkül a vállalkozásokat áremelésre kényszerítheti. A V4-es országokban és Romániában 2025-re tervezett minimálbér-emelések nagyságrendileg a magyarországihoz hasonló mértékűek. Csehországban 10,1, Romániában 9,5, Szlovákiában 8,8, Lengyelországban 8,5 százalékkal emelkedik 2025. január 1-jétől a kötelező legkisebb bér.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×