eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Felmérték a szlovákiai idegengyűlölet mértékét

Nem tombol a szimpátia az idegen országbeliekkel szemben északi szomszédunknál - mérte fel a Focus közvélemény-kutató.

A szlovák lakosság nagy része nem rokonszenvez a külföldiekkel – derül ki a Focus közvéleménykutató ügynökség által elvégzett legfrissebb felméréséből.

A válaszadók döntő többsége szerint az idegen országból érkezők nem segítik elő Szlovákia gazdasági fejlődését.

Míg a hivatalos adatok szerint 2019 júniusában 130 ezer külföldi személynek volt tartózkodási engedélye az országban, addig a megkérdezettek többsége úgy tippelt, hogy ennél kevesebben vannak a határon túlról érkezettek. Vagyis a közvélemény-kutatás szerint

a megkérdezettek többségének arról sem volt fogalma, hogy hány külföldi él Szlovákiában.

A kutatásban részt vevő Nina Galanská szerint ez egyebek mellett azért lehet, mert a környező országokból érkező külföldiek a többségnek nagyrészt nem tűnnek fel, ráadásul a mediális és politikai térben sem láthatóak. A Szlovákiában élő külföldiek számát még Pozsony megye lakosai is alábecsülték, mindezt annak ellenére, hogy ebben a megyében él az állandó lakhellyel rendelkező idegenek harmada. A Szlovákiában élő külföldiek többsége egyébként az unión kívülről érkezett.

A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók csupán

22 százaléka gondolja úgy, hogy a külföldiek hasznot hoznak Szlovákia számára, míg 71 százalékuk ellenkező véleményen van,

7 százalék pedig nem tudott a kérdésre válaszolni. A megkérdezettek hasonlóan nagy része úgy véli, hogy az idegenek nem járulnak hozzá az ország gazdasági fellendüléséhez.

A külföldiektől leginkább a kétkezi munkások félnek.

Az utóbbi években épp a manuális munka területén tapasztalható a környező országokból származó munkaerő megjelenése. Ezzel szemben a legnagyobb számban a diákok gondolják úgy, hogy a külföldiekből profitálhat az ország gazdasága.

A kutatás során azt is vizsgálták, hogy az egyes pártok választói miként viszonyulnak az idegenekhez. Eszerint az ellenzéki Sme rodina szavazói közül gondolják a legtöbben, hogy a külföldiek jelenléte pozitív hatással van a gazdaságra. A párt szavazótáborának csaknem fele vélekedik így. A Hídnál ugyanez az arány mindössze 22 százalékos.

A felmérést a Focus közvélemény-kutató ügynökség készítette a csütörtökön elindult Fjúžn Fesztivál megbízásából. A pozsonyi kulturális eseményt idén 14. alkalommal rendezték meg. A rendezők szándéka minden évben az, hogy közelebb hozzák egymáshoz a legtávolibbnak hitt kultúrákat, bemutassák a Szlovákiában élő kisebbségeket, és elbeszélgessenek a multikulturalizmusról, valamint a migrációról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×