eur:
413.67
usd:
402.01
bux:
0
2025. január 10. péntek Melánia

Mindenkit sokkolt a videó, de manipulálták - nézze meg!

Hihetünk-e a villámgyorsan terjedő, úgynevezett vírus-videóknak? Ez a kérdés merül fel a hétvége soros amerikai botránya nyomán: felháborodást váltott ki, amikor konzervatív fehér fiatalokat azzal vádoltak meg, hogy gúnyolódva körbevettek egy indián aktivistát. Később előkerült videók megkérdőjelezték ezt a narratívát.

A mondás szerint „a kamera sosem hazudik” – az ember azonban többféleképp értelmezheti, hogy mit is lát a megragadott pillanatokban és keretben.

A hétvége jó példát szolgáltatott erre. Egy elterjedt felvétel szinte kétséget kizáró igazságot közvetített: fehér amerikai fiatalok Washingtonban körbevettek egy idős indián férfit és gúnyolni kezdték.

Magukat liberálisnak valló politikusok és kommentátorok a közösségi média segítségével villámgyorsan rájuk sütötték a bigott és rasszista bélyeget. A helyzet egyértelműnek tűnt: a zömében fehér, déli és katolikus fiatalok Trump elnök szlogenjét idéző, „Tegyük naggyá ismét Amerikát” sapkában láthatók.

Egyikük pedig mosolyogva – az olvasat szerint gúnyolódva - néz farkasszemet a magányos és kántáló idős indián háborús veteránnal, aki Vietnámban tette kockára az életét egy olyan országért, amely annak idején kiszorította népét a saját földjéről.

A videó további olvasata: itt az újabb bizonyíték, hogy Trump kormányzása megágyazott a rasszista alapú gyűlöletnek.

Idővel újabb és hosszabb videók is napvilágra kerültek, amelyek szerint egy harmadik csoport is a helyszínen volt a washingtoni Lincoln-emlékműnél: egy magát Fekete Héber Izraelitáknak nevező párfős csoport. Mint kiderült, a fekete aktivisták legalább 45 percen keresztül mindenféle színű járókelőbe belekötöttek, köztük a fehér diákcsoportba és latin-amerikaiakba is.

A diákokat például „vérfertőzésből született babáknak” titulálják, egy velük egyet nem értő fekete polgárt színesbőrűekre használt rasszista jelzővel illetnek és azzal vádolják, hogy saját testvérei ellen harcol az indiánokat pedig civilizálatlan vadaknak nevezik.

Nick Sandmann, a felvételen látható mosolygó diák és Nathan Phillips, Omaha-törzsi vezető és ismert aktivista találkozását pedig a nézők a kontextust nem ismerve félremagyarázták.

Sandman elmondta: az indián férfi a két csoport közé lépve áthaladt a tömegen és közvetlenül vele szemben megállva ütötte a dobját és kántált. Ő ezt úgy kezelte, hogy mozdulatlanul mosolygott – állítása szerint azért, hogy lecsendesítse a helyzetet. Az aktivista Phillips közben azt állította, hogy „ellenséges volt a találkozás”, szerinte a diákok azt kántálták: „építsétek meg a falat” – ami Trump heves vitát kiváltó mexikói határfalára utalt.

A diák szerint viszont azok, akik gyorsan megbélyegezték őt és társait, hazugságokat terjesztenek róla és a családjáról. A fekete aktivisták pedig olyan gyűlöletes dolgokat kiabáltak, hogy a diákok iskolai rigmusok kántálásával akarták túlkiabálni őket.

Az Atlantic magazin, amelyet nem lehet Trump-barátsággal vádolni, felveti a kérdést: mennyire lehet hinni az ilyen virális videóknak, és megjegyzi: a hosszabb, 45 perces felvételből egy sor kisebb klipet lehetne kivágni – köztük a fekete aktivisták beszólásait – amelyekkel ugyanúgy hangulatot lehet kelteni, mint a fehér diák és az indián férfi vélt konfrontációjával.

Az, hogy milyen szögből vették fel a videót és maga az internet könnyűvé teszi, hogy gyors és egyszerű következtetésekre jussunk, és „igazságnak” nevezve terjeszteni kezdjük azokat, még mielőtt ellenőriztük volna, hogy mi történt – jegyzi meg az Atlantic.

Az interneten közben továbbra is olvashatók azok a cikkek és szalagcímek, amelyek reflexből a diákokat bélyegezték meg az eset miatt, sőt saját iskolájuk is azonnal azt közölte, hogy „elfogadhatatlannak” tartják, ami történt és fel fognak lépni.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: béke biztosan nem lesz Ukrajnában, tűzszünet sem most tavasszal

Kaiser Ferenc: béke biztosan nem lesz Ukrajnában, tűzszünet sem most tavasszal

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.

Sebességkorlátozás Budapest egyik fő útján – sokat fizethet, aki megszokásból vezet

Péntektől 50 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség a Budai alsó rakpart csaknem teljes hosszán, a Tímár utca és Rákóczi híd között, vagyis azokon a szakaszokon is, ahol eddig 70 kilométer/óra volt a legnagyobb megengedett sebesség.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Lekapcsol az inverter a napelemek túltermelése miatt? - Van rá átfogó megoldás

Lekapcsol az inverter a napelemek túltermelése miatt? - Van rá átfogó megoldás

A napelemes háztartási méretű kiserőművek (továbbiakban: napelem) tömeges elterjedésével megnövekedett a kisfeszültségű hálózatokon előforduló feszültségproblémák száma. Emiatt sok helyen további (lakossági) PV telepítés egyelőre nem lehetséges, még az erre jelentkező, folyamatosan növekvő igények ellenére sem – ez az ún. (körzet)zárolás, amelyre a kisfeszültségű hálózat szabványos működésének fenntartása miatt került sor. Erre a problémára adhat egyfajta választ a napelemek inverterével - ami a napelem által termelt egyenáramot váltóárammá alakítja át - megvalósítható helyi szabályozás. A megoldás egyben az uniós szabályozás által előírt rugalmassági piacok keretében is megvalósítható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×