Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Döbbenetes sorsok: templomok lépcsőin hagyják a gyermekeiket, hogy megmentsék őket az éhhaláltól

A szomszédos Kolumbiában keres jobb életet sok venezuelai, aki a szegénység és éhezés elől menekül. Az országban további tüntetések várhatók azt követően, hogy néhányan meghaltak a tiltakozások során.

Középosztálybeli, de lesoványodott és éhezik – ez Carlos Naranjo Moreno, egy venezuelai egyetemi tanár fia. Ő is egyike azoknak a honfitársainak, akik a válság és a hiperinfláció miatt kénytelen otthagyni hazájukat.

Moreno apja egy szívműtét közben halt meg, mert az anyagi gondokkal küszködő kórháznak nem volt a készletei között egy fontos gyógyszer – ír az elszegényedett venezuelai lakosokról szóló riportjában a Telegraph című lap.

A fiatalember utolsó fizetése egy kis kenyérre, rizsre és tejre volt elegendő.

„Ezt már sem fizikailag, sem mentálisan nem bírtam. Nem tudtam tovább maradni”

– mesélte azt, hogy miért hagyta hátra hazáját.

A venezuelai kormány becslése szerint 2014 és 2016 között egymillióan távoztak és egyre inkább gyorsul a kivándorlás. Januárban már 47 ezren érkeztek Kolumbiába, kétszer annyian, mint egy évvel korábban.

A hét közepén három ember, köztük egy 23 éves fiatal nő halt meg, amikor többszázezren vonultak az utcákra a gazdasági helyzet ellen tiltakozva. Ezzel már 8-ra ugrott az áprilisban meghalt tüntetők száma.

Nicolas Maduro elnök erre válaszul megszigorította a biztonsági intézkedéseket és az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy puccsot akar végrehajtani.

A tiltakozókat az is tüzeli, hogy a Legfelsőbb Bíróság megpróbálta átvenni a Nemzetgyűlés törvényalkotó jogkörét.

A Nemzetközi Valutaalap szerint idén 1600 százalékos lesz az infláció az országban, ahol egy zsák rizs ára elérte a havi átlagfizetés egytizedét.

Az élelmiszerboltok előtt hosszú sorok kígyóznak és volt már olyan eset, hogy állatkertekből vadállatokat vittek el a húsuk miatt. Nagyon nehéz hozzájutni még a legegyszerűbb fájdalomcsillapítókhoz is.

Döbbenetes sorsok: templomok lépcsőin hagyják a gyermekeiket, hogy megmentsék őket az éhhaláltól

Mindeközben Venezuela a világ egyik legnagyobb olajexportőr állama. A kutak azonban kezdenek leállni, mert összeomlott a termelés.

José Fernandez karitatív aktivista arról számolt be, hogy az emberek a templomok lépcsőin hagynak gyermekeket.

Maduro elnök a marxista szimpátiájú Hugo Chavezt váltotta az elnöki székben és úgy tűnik, az ő kormányzása idejére vált világossá a chavezi kézivezérlés kudarca, amelynek egyik célja a szegénység visszaszorítása volt.

A tüntetések már a korábban kormánypárti szegénynegyedekre is átterjedtek és Maduro médiakontrollja ellenére a múlt héten azt lehetett látni egy élő tévéadásban, hogy az elnököt tojással dobálják meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×