Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Trump nem tesz jót a családi békének

Donald Trump felemelkedése és választási győzelme minden korábbinál jobban kiélezte a családon belüli feszültségeket az Egyesült Államokban. A kampány előtti időszakhoz képest megugrott a politika miatt veszekedők aránya.

Az Egyesült Államok már Donald Trump előtt is megosztott ország volt és a modernkori ellentétek egészen Bill Clinton második elnökségééig visszavezethetők.

Jött és ment az ifjabb George Bush, aki miatt sok amerikai érezte úgy, hogy külföldön inkább azt hazudja, kanadai, majd Barack Obama, akit a lakosság egy része külföldinek, sőt muszlimnak tartott.

Donald Trump megjelenése azonban még inkább kiélezte a családon és rokonságon belüli feszültségeket.

Bár a nemzet egyik alapító atyja, Thomas Jefferson azt mondta: „soha nem tartottam úgy, hogy a politikai, vallási vagy filozófiai véleménykülönbség indok lehet arra, hogy eltávolodjak egy baráttól” – úgy tűnik nem mindenki tudja követni útmutatását.

Az egyik legjobb példa az a 22 éven át együtt élő házaspár, amely az új elnök miatt döntött a szakítás mellett.

A nemet a 73 éves, és magát baloldali demokratának mondó feleség, Gayle McCormick mondta ki. Egy asztaltársaságban hallotta azt a férjétől még az elnökválasztás előtt, hogy a republikánusok jelöltállító szavazásán Donald Trumpra akar majd szavazni.

„Ez volt a határ... úgy éreztem, elárult.

Rájöttem, hogy csak hülyítem magamat. Sok kérdésben szakadék keletkezett köztünk, olyan dolgokat fogadtam el tőle, amit fiatalként nem tettem volna meg” – mesélte a családi otthonból elköltözött asszony.

„Nem akartam a nap 24 órájában védeni a nézeteimet” – tette hozzá.

A férj végül hiába döntött másképp és szavazott a Trumpnál mérsékeltebbnek számító Newt Gingrich-re az előválasztáson, már nem lehetett visszacsinálni a dolgot. A pár megbeszélte, hogy nem válnak el, „mert az ő korukban ez már butaság” és hogy „barátok maradnak”.

A Reutersnek a Trump-beiktatás előtt végzett közvélemény-kutatása szerint a kampány időszakhoz képest hat százalékkal 39 százalékra ugrott meg a politika miatt családi körben veszekedők aránya, azaz az amerikaik több, mint egyharmadánál okozott családi konfliktust az elnökválasztás.

A válaszadók 16 százalék azt mondta, hogy többé nem beszél egyes családtagokkal vagy barátokkal. Azok körében, akik Hillary Clinton győzelmét akarták, az arány 22 százalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×