Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Minden idők legnagyobb adatlopását ismerte el a Yahoo

Egymilliárd felhasználó adatait lopták el - ezt volt kénytelen elismerni a Yahoo. A korábban úttörő technológiai cég az utóbbi években már többször is kínos magyarázkodásra kényszerült. Szeptemberben például félmillió fiók feltöréséről számolt be.

Mindössze három évet kellett várni arra, hogy a Yahoo elismerje a digitális történelem talán legnagyobb adatlopását.

Az internetes vállalkozás szerdán jelentette be, hogy 2013-ban a rendszerét feltörő hackerek ellopták egymilliárd felhasználói fiók adatainak egy részét.

Néhány hónapja ugyancsak a Yahoo arról számolt be, hogy 2014-ben 500 millió felhasználó adatait kaparintották meg.

A vállalat azt ígérte, hogy értesíti az érintett ügyfeleket. Érdekes módon a bejelentés előtti napon a Yahoo Mail levelezőrendszer arra kényszerítette a felhasználókat, hogy változtassák meg a jelszavukat.

Erre azért volt szükség, mert a cég szerint a hackerek hozzáfértek a Yahoo saját kódjához és megtanultak olyan „sütiket” hamisítani, amelyek lehetővé teszik a már bejelentkezett felhasználóknak a számlákhoz való jelszó nélküli hozzáférést.

A vállalat szerint a most elismert adatlopásban a hackerek a felhasználók személyes, de nem banki adatait szerezték meg. Hozzáférhettek biztonsági kérdésekhez és titkosított formában tárolt jelszavakhoz – az ezeket kódoló technológiát szakértők azonban elavultnak nevezték és arra utaltak, hogy a kódolást fel lehet törni.

Amikor a Yahoo szeptemberben elismerte az egyik adatlopást, épp tárgyalásokat folytatott a cég fő internetes ágának, a Verizon amerikai telecomszolgáltatónak való eladásáról.

Az akkori vételár közel ötmilliárd dollár volt, és az ügy kipattanása után a Verizon egy ideig azt mondta, visszaléphet az ügylettől. Ezt végül nem tette meg.

De kérdés, hogy miként reagál a Yahoo által elismert újabb biztonsági baklövésre.

Egy Yahoo-illetékes azt mondta: kommunikáltak a vevővel és bíznak benne, hogy az nem áll el vásárlási szándékától.

Néhány órával a kínos hír bejelentése előtt a nagy amerikai technológiai cégek képviselői találkoztak Donald Trump megválasztott elnökkel. A találkozón ott voltak a Google, a Facebook és más cégek emberei, a piacon visszaszorult Yahoo azonban nem kapott meghívást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×