Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Atomháborús vészforgatókönyv az orosz polgári védelmi gyakorlat?

Oroszország azonnali atomháborúra készül és ezért egy polgári védelmi gyakorlat során 40 millió embert evakuált – adta hírül több brit bulvárlap. A szenzációsnak hangzó hírt azonban a minőségi média nem vette át.

Az idén már többször elhangzott, hogy rövid időn belül atomháború törhet ki a NATO és Oroszország között. A leginkább mértékadó nyilatkozónak Sir Richard Shireff brit tábornok tűnt, aki a NATO európai erőinek főparancsnok-helyettese volt.

Ash Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn vádolta meg „nukleáris kardcsörtetéssel” az oroszokat. Ők viszont Carternek egy amerikai rakéta-támaszponton elmondott beszédéből azt hallották ki, hogy Amerika atomfegyverekkel támogatná a Moszkvával háborúba keveredő NATO-szövetségeseit.

Moszkva és a NATO, illetve az Egyesült Államok szembenállása miatt ezért ha sokkolónak is, de hihetetlennek nem tűnt az a hír, hogy Oroszország háromnapos masszív polgári védelmi gyakorlatot indított egy fiktív atomháborús helyzet kezelésére.

Nagy-Britanniában a bulvárlapok – a Daily Mail, az Express, a Sun és a Metro – azonnal rárepültek a hírre, amit úgy tálaltak, hogy 40 millió embert – ez valamivel több, mint az összlakosság negyede – telepítettek ki a háromnapos gyakorlatban.

A Mail még azt is megírta, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint hamarosan kitörhet az atomháború, de az orosz hatóságok például 12 millió ember befogadására alkalmas földalatti bunkereket építettek. Putyin „állítólag” „1000 négyzetkilométeres bunkert vágat az Urál hegységbe, hogy innen irányítsa az atomháborút” – illusztrálta a helyzetet az Express című brit bulvárlap.

A hírt ugyanakkor egyetlen komolyabb hírügynökség vagy nemzetközi lap sem vette át, bár az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma, az MCSSZ honlapján hosszú hír olvasható egy háromnapos polgári védelmi gyakorlatról, amely valóban 40 millió embert és 200 ezres katasztrófaelhárító személyzetet érint.

Konkrét utalás ekkora embertömeg kitelepítésére, nukleáris csapás utáni katasztrófaelhárításra vagy atombunkerekre azonban nincs a hírben. Az orosz média közben – így a Kreml vonalát követő állami tévék sem tesznek említést az atomcsapás utáni mentesítést szimuláló gyakorlatról.

A megromlott kapcsolatok jeleként az oroszok egy a nukleáris energia kutatásáról szóló és az amerikaikkal folytatott polgári programot is felfüggesztettek. Előzőleg a fegyverben használható plutónium megsemmisítését célzó katonai egyezményt mondták fel Washingtonnal.

A két nagyhatalom között a szíriai helyzet miatt mérgesedett el még inkább a viszony. Az amerikaiak háborús bűnökkel vádolták az Aleppót bombázó légierőt, az orosz TV viszont olyan tudósításokat mutatott be, amelyek szerint a terroristának nevezett lázadók lövik a város kormánykézen lévő negyedét – így az egyetemet is.

Meglepő módon az orosz külügyi szóvivő azt mondta: John Kerry amerikai külügyminiszter a lelkét beleadva, mindent megtett a tűzszünetért. Ezzel valószínűleg arra akartak utalni, hogy az amerikai államgépezet más részei nem akartak megállapodni az oroszokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×