Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Erődemonstrációt tartott a brit ellenzék

A hét végén becslés szerint kétszázezren tüntettek Londonban és további tízezrek Liverpoolban, valamint Glasgowban a brit kormány gazdasági megszorító intézkedései ellen. A választáson szoros küzdelem után vereséget szenvedett ellenzék a még mindig számottevő erejét igyekezett demonstrálni.

A London közlekedését megbénító hatalmas tüntető tömeg az Angol Bank előtt gyűlt össze, majd a Parlament elé vonult, hogy meghallgassa szónokait. Vidékről autóbuszokon hoztak fel sok ezer tüntetőt.

A menetelők tábláin olvasható feliratok elsősorban a kormánynak a költségvetési deficit csökkentését célzó szükségintézkedéseit kifogásolták: sokan követelték, hogy az adófizetők pénzét ne Trident ballisztikus rakéták gyártására, hanem inkább lakásépítésre használja a kormány. Mások az egészségügynek nyújtott támogatás növelését követelték, de volt olyan tüntető is, aki a Zöld Párt nevében a tájak szépségét elrontó sziklarepesztéses földgáz-kitermelés megkezdése ellen tiltakozott.

A kormány szerint a megszorító szükségintézkedéseket épp a szociális és egészségügyi ellátásra nehezedő terhek miatt kell elrendelni. Jóllehet a brit gazdaság fellendült, a költségvetés egyensúlyára kedvezőtlen hatást gyakorol, hogy a népesség elöregedésével egyre több pénzt igényel az egészségügy. Ezért születtek népszerűtlen intézkedések, például a rokkantsegély vagy az idős-ellátási hozzájárulás összegének csökkentéséről. A szocialisták hangsúlyozzák, hogy a lépések fokozzák a társadalmi egyenlőtlenséget.

Teher a rászoruló bevándorló-réteg szociális segélyezése is, ezért akar Cameron miniszterelnök tárgyalni a migráns-kérdésről. Jóllehet a túlzott mértékű bevándorlást ellenzik a brit szavazók, és helyeslik David Cameron Brüsszel elé terjesztendő reformjavaslatait migráns-ügyben épp úgy, mint a brit bíráskodás függetlenségének megőrzése tekintetében, a felmérések azt jelzik, hogy a szigetország lakóinak többsége jelenleg mégsem akar elszakadni az Európai Uniótól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×