Infostart.hu
eur:
361.16
usd:
316.23
bux:
0
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Jól szaxofonozik az új anglikán püspökasszony

Az anglikán egyház bejelentette, hogy több mint négyszáz éves fennállása óta első ízben, női püspöke lesz. Januárban Libby Lane lelkész veheti át a stockporti egyházkerület vezetését.

Azóta, hogy VIII. Henrik király 1534-ben új egyház alapítására szánta el magát, mert a római pápa nem engedélyezte, hogy elváljon feleségétől, Aragóniai Katalintól, sok változáson ment át az anglikán klérus szerkezete. Lelkésznőket már húsz éve felszentelnek, Libby Lane volt az elsők egyike, de női püspök kinevezésére eddig még nem volt mód, ehhez a tavaly júliusban tartott zsinat résztvevőinek szavazattöbbsége kellett, no meg II. Erzsébet királynő - mint anglikán világi egyházfő - jóváhagyása.

Libby Lane 1993-ban lett diakonissza és 1994-ben pap. Lelkész a férje is, aki állítása szerint örül annak, hogy hitvese őnála magasabbra vitte az egyházi hierarchiában.
Az új püspökasszony az oxfordi egyetemen végzett, fiatal kora óta mélyen vallásos, naponta olvassa a Szentírást és az olvasottak tanulsága szerint él.

Stockport, ahová most kinevezték, csak egyházkerület, része a chesteri egyházmegyének, tehát Libby Lane tulajdonképpen segédpüspök, nincs kellő rangja ahhoz, hogy tagja lehessen a brit parlament Felsőházának. De a politikától így sem tarthatja magát távol. A modern egyházszemlélet híve. Jó vitázó, megnyerő személyiség. A püspöki kinevezése alkalmából közzétett életrajza szerint kikapcsolódásként szaxofonozni szokott és lelkes szurkolója a Manchester United focicsapatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Érkezhetnek a százezer forintok

Érkezhetnek a százezer forintok

A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napja, melynek kezdete minden valószínűség szerint még arról fog szólni, hogy miként folytatódhat a köztársaságielnök-választás. A képviselők ezután elfogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítást.

Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Nemzetközi sajtójelentések szerint Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke a FIFA elleni tiltakozása miatt nem vett részt a vasárnapi világbajnoki döntőn. A szakember számos Infantino-féle kezdeményezést is határozottan ellenez. Az európai viadalokon nagyon más szabályok (és vb-parkolóhelynyi jegyárak) lesznek életben, mint a vb-n.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×