Infostart.hu
eur:
392.64
usd:
342.84
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Amerikától vár segítséget az Isis megfékezéséhez Irak

Irak arra kérte az Egyesült Államokat, hogy intézzen légicsapást a szélsőséges Isis terrorszervezet harcosai ellen. Az Isis-erők betörtek Irak egyik fontos olajmezőjére.

Irak azt szeretné, ha az amerikai légierő lebombázná az Isis szélsőséges szunnita és iszlamista erőit, amelyek lerohanták az ország legnagyobb olajfinomítóját. A radikálisok emellett egyelőre sikeresen verik vissza az általuk elfoglalt Tal Afar várost ostromló kormányerőket.

Szemtanúk szerint az Isis-erők által elfoglalt Moszul és Tikrit között fekvő Bajzsi olajkomplexumban már az adminisztratív épületekig jutottak a dzsihádista harcosok - annak ellenére, hogy az ott állomásozó iraki erők jelentős ellenállást fejtenek ki.

Bajzsi Irak egyik legfontosabb stratégiai telephelye és a Guardian szerint külföldi biztonságiakat vezényeltek ki a védelmére.

Ha az iraki kormány elvesztené az olajkomplexum feletti ellenőrzést, az súlyos csapás lenne az iraki fegyveres erőkre. A múlt héten becslések szerint 50 ezer katona menekült el a jóval kisebb létszámú Isis-fegyveresek elől. A katonák azt állították, hogy parancsnokaik otthagyták őket és kifogytak a lőszerből.

A civil ruhában menekülő katonák egy részét a szélsőségesek elfogták és az általuk közzétett videók és fényképek tanúsága szerint hidegvérrel kivégezték.

A hadsereget részben a kormány és az iraki síiták legfőbb vallási vezetőjének felhívása nyomán, sebtében verbuvált síitai milíciák váltották fel.

Washingtonban megerősítették, hogy megkapták az iraki kormány kérését, de azt mondták, egyelőre mérlegelik, hogyan lépjenek fel. Amerikai illetékesek szerint Obama elnök nem egyhamar hoz majd döntést.

Irak amerikai nagykövete azt mondta a Guardian című lapnak, hogy "kritikus a helyzet és ha nem fékezik meg az Isist, akkor nem lehet elkerülni a további vérontást".

"Ahol lehetőségük nyílik rá, etnikai tisztogatást végeznek majd... mit tettek Moszulban? Bementek a börtönökbe és megölték a síita rabokat. Azokat a szunnita imámokat is meggyilkolták, akik nem akarták nekik átengedni mecsetjeiket. Ez azt jelenti, hogy nem tudnak másokkal együtt élni" - mondta Lukman Faili.

Kommentátorok szerint árnyaltabb kép és a nyugati média elfelejti megemlíteni, hogy a szunnita területek lakóit már régóta dühíti, hogy szerintük a síita többségű bagdadi kormány diszkriminálja őket. Az Isis elleni harcra toborzott síita milicisták nem annyira Irakra, hanem az ő szektájukra leselkedő veszedelemnek látják a szélsőséges szunnita csoportot.

Az iraki síiták mellett több ezer iráni önkéntes jelentkezett, hogy segít megvédeni az iraki síita szentélyeket. Az Isis eretneknek tartja a rivális szekta tagjait és korábban más szunnita csoportok is végrehajtottak robbantásos merényleteket a síita szentélyek ellen.

Még a libanoni Hezbollah is felajánlotta segítségét. Ironikus módon az Egyesült Államok, Irán, az iraki síita milíciák és a Hezbollah is közös ellenséget talált magának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is a kezdő tizenegyben szerepel az Anfield Roadon, a Liverpool–Galatasaray mérkőzésen. Három mérkőzés kezdődött 21 órakor a 2026-os BL-nyolcaddöntő utolsó estéjén, az angol és a török csapat csatája mellett a Tottenham az Atléticót, a Bayern München az Atalantát fogadja,

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét bombázta. Az események hatására lefordultak a tőzsdék, kilőtt az olaj és a gáz ára, és nyomás alá került az arany. A magyar tőzsde is lefordult a nap elején látott emelkedéséből. Este a Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot, viszont az előrejelzésen jócskán módosítottak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×