Egy közepes szobának megfelelő lakás, szekrények helyett polcokon tárolt vagy sínre felakasztott ruhák, egy mosogatókagyló és egy mikrohullámú sütő. Ilyen lakásban él az észak-nyugati Seattle-ben a pályakezdő Aaron McConnell.

A 28 éves mérnök a jót próbálja hangsúlyozni: "szeretek közösségben élni" - mondta a Reutersnek - azaz, lakásába inkább csak aludni jár. Mindezért az ottani viszonyokhoz képest elfogadható árat, havi 737 dollárt, azaz 170 ezer forintot fizet.

Az Egyesült Államok eddig nem arról volt híres, hogy híján lenne a térnek, de a gazdasági visszaesés miatt a lakáskeresőknek is alkalmazkodniuk kellett. Egyre több nagyvárosban hódítanak a garzon- vagy kollégium típusú lakások, vagy ahogy ott nevezik őket: a mikrolakások.

Az átlag 18 négyzetméteres, bútorozott lakásokhoz saját fürdőszoba tartozik, viszont nyolc lakás osztozik a konyhán. Az internet és a közületi számlák benne vannak a lakbérben, lift nincs.

Miért előnyösek ezek a parányi szobák? A legtöbb a városközpontokban épül, közel a tömegközlekedési útvonalakhoz és a helyi szórakozási lehetőségekhez.

New Yorkban, Michael Bloomberg főpolgármester is mikrolakásokkal kísérletezik, bostoni kollégája pedig egyenesen lelkesedik értük. A parányi otthonok lehetővé teszik, hogy a szolgáltatóiparban dolgozó munkások a központban éljenek és ne töltsenek órákat a közlekedéssel, ami amúgyis súlyos anyagi csapás lenne a számukra.

Ahogy kezd erőre kapni az amerikai gazdaság, úgy kezdenek feljebb kúszni a lakbérek, és az alacsony keresetűek kiszorulhatnak a városközpontokból, ha nem találnak elérhető árú lakást.

Szabályozás nélkül azonban a mikrolakások célközönsége is az ingatlanpiac áldozatává válhat. San Franciscóban például már fennáll a veszélye, hogy a városon kívül élő, jól fizetett dolgozók második lakásnak mikrót vennének olyan alkalmakra, amikor ott akarják tölteni az éjszakát.

Ez felnyomná a lakbéreket, illetve az árakat, és rosszul járnának az alacsonyan fizetett dolgozók.