Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

50 százalékos prémiumadó a brókereknek

Ötven százalékos adót vet ki a francia kormány azokra a prémiumokra, amelyeket a bankok és befektetési társaságok fizetnek brókereiknek teljesítményük után, és amelyek meghaladják a 27 500 eurót, mai árfolyamon a mintegy 7,6 millió forintot. Ezt Christine Lagarde gazdasági miniszter jelentette be, hangsúlyozva, hogy a lépéssel "fegyelemre és visszafogottságra" akarják ösztönözni a pénzintézeteket, és azt várják tőlük, hogy elsősorban saját tőkéjük megerősítésével foglalkozzanak.

A gazdasági tárca vezetőjének nyilatkozata szerint a "kivételes helyzetben kivetett kivételes adót" valószínűleg csak egyszer, a brókerek 2009-es teljesítménye után kifizetett bónuszokra alkalmazzák. Az intézkedés a miniszter szerint mintegy háromezer, független szakértők szerint azonban csaknem nyolcezer embert érint. A kormánynak még ezután kell döntenie arról, hogy a "kivételes" adó mely jutalomformát érintse.

A gazdasági sajtó úgy tudja, hogy az elvben csak a készpénzben kifizetett bónuszokra korlátozódik, ám nem kizárt, hogy azoknak is adózniuk kell, akik részvényeket kapnak teljesítményükért. Christine Lagarde mindenesetre úgy kalkulál, hogy az intézkedés akár 300 millió eurót, mai árfolyamon több mint 83 milliárd forintnak megfelelő állami pluszbevételt eredményezhet, melyet teljes egészében a lakossági banki betétek biztonságát garantáló betétbiztosítási alap megerősítésére fordítanak.

A bankok működését, illetve a vállalati csúcsvezetőknek, brókereknek járó jutalmak kiosztásának a lehetőségét a gazdasági válság kezdete óta folyamatosan szigorító és emiatt sokat bírált francia kormány ez alkalommal nem egyedül lépett, hanem a témában újdonsült szövetségesével, a britekkel egyeztetve hozta meg döntését, ráadásul a "kivételes" adóval kapcsolatos konkrétumokat az angolok után jelentették be.

Így Christine Lagarde szerdán nyugodtan mondhatta, hogy valójában az angol példát követik, a brit pénzügyminiszter ugyanis már december 9-én bejelentette, hogy ötven százalékos adót vetnek ki a 25 ezer font sterlinget meghaladó bónuszokra, ami csaknem fillérre megegyezik a franciák által meghatározott szinttel.

A francia gazdasági miniszter mindenesetre azt mondta: remélik, hogy példájukat más országok is követik majd. A francia bankszövetség azonban egyelőre az azonnali következmények miatt aggódik, és egy az InfoRádióhoz is eljuttatott közleményben "sajnálatosnak" nevezi a kormány "egyoldalú" lépését.

A dokumentum készítői hangsúlyozzák: a jövedelmeket sújtó magas elvonások miatt már amúgy is versenyhátrányban lévő francia pénzintézetek helyzetét a mostani adó tovább gyengítheti, és úgy vélik, ilyen és ehhez hasonló szabályozásnak csak akkor van értelme, ha azt minden ország kötelezőnek ismeri el magára nézve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×