A szivárogtatásoknak megfelelően új hátlapi kameraszigettel, de ezt leszámítva ismerős dizájnnal érkezik az iPhone 16, aminek legnagyobb újítása egyértelműen az Apple Intelligence lesz majd – írja az Index a magyar idő szerint hétfő este sugárzott Apple sajtótájékoztatója alapján, ahol a cég egyéb újdonságairól is lehullt a lepel.
A két alapmodell továbbra is 6,1 és 6,7 hüvelykes kijelzővel szerezhető majd be, újdonság azonban, hogy ezek a mobilok is megkapták az iPhone 15 Próban debütáló Művelet gombot, illetve ezekben a készülékekben próbálhatjuk ki először az új Kamera gombot, amik az iPhone-ok oldalán kaptak helyet – lenyomásával megnyithatjuk a kamera appot, azonnal fotózhatunk, vagy megkérhetjük az Apple Intelligence-t, hogy magyarázza el, pontosan mi is van előttünk. A felület emellett nyomásérzékeny is, így képes különbséget tenni egy finom és egy erőteljes érintés között, ezzel más lehetőségeket megnyitva.
Camera control on iPhone 16 ?pic.twitter.com/cedCeYkRV1
— Apple Hub (@theapplehub) September 9, 2024
Mint olvasható, az iPhone 16-ok lelkeként az A18-as lapka szolgál majd, ami az A16-hoz viszonyíva kétszer gyorsabb Neural Engine-nel jelentkezik, így a különféle AI-modellek és persze az Apple Intelligence csak úgy hasít majd a telefonon. Arról, hogy az Apple saját mesterséges intelligenciája mire is lesz képes, ide kattintva olvashat részletesebben.
A kamerák felosztása maradt 48 és 12 megapixeles, minőségük azonban a javult a chip képfeldolgozó-egységeinek köszönhetően, Újdonság, hogy az ultra nagy látószögű egység ezúttal már makró képek készítésére is képes lesz, illetve – ahogy az várható volt – a Spatial Videok is támogatottak lettek.
Az iPhone 16 emellett sokkal jobb hűtéssel, így jobb gaming-teljesítménnyel is rendelkezik – az A18-as lapka többek között képes lesz azokat a AAA játékokat futtatni, amikre korábban csak az iPhone 15 Pro és az A17 Pro chip volt képes.
Itt azonban még nem állnak meg az újdonságok: az A18-as chipnek, a nagyobb akkumulátornak és az iOS 18 optimalizálásának köszönhetően az iPhone 16 üzemideje drasztikusan nő az elődökhöz képest. Az új iPhone összes újítását alább találja:
This is the new iPhone 16!
— Apple Hub (@theapplehub) September 9, 2024
Would you buy one? pic.twitter.com/tuiSTKaC3V
iPhone 16 Pro és Pro Max
Az iPhone 16 Prók esetében az előlapot már 6,3 és 6,9 hüvelykes kijelzők borítják, a panelt körülvevő keret pedig minden korábbinál vékonyabb lett – az Apple szerint ez a legjobb kijelző, amit valaha okostelefonba szereltek.
A készülékek vázát továbbra is titán adja, ami négy színvariánsban lesz elérhető: feketében, fehérben, szürkében és egy bézses „sivatag” fantázianevű árnyalatban. Az iPhone 16 Próban és iPhone 16 Pro Maxban az új, A18 Pro chip ketyeg, ami nem csak gyorsabb, mint az előd A17 Pro, hanem energiatakarékosabb is. Ennek köszönhetően az iPhone 16 Pro Max minden korábbi iPhone-nál hosszabb üzemidővel rendelkezik majd.
Kamerák tekintetében újdonság a 48 megapixeles ultra nagy látószögű kamera, ahogy az is, hogy a kisebb Pro is megkapta az ötszörös optikai zoomolásra képes telefotókamerát. Az iPhone 16 Prók emellett képesek lesznek 4K felbontás mellett is akár 120 képkockával rögzíteni másodpercenként, ezzel lehetővé téve a lassított moziminőségű videókat.
Frissült a szerkesztő app is, ami olyan újdonságokat kapott, mint például a videók utólagos fps-módosítása, vagy az Audio Mix, ami a videók hangforrásának módosítását teszi gyerekjátékká. Az iPhone 16 Pro természetesen minden olyan újítást tartalmaz, ami az iPhone 16-ban debütált, a fejlesztések teljes listáját alább találja:
This is the iPhone 16 Pro and iPhone 16 Pro Max!
— Apple Hub (@theapplehub) September 9, 2024
Would you buy one? pic.twitter.com/2sb7baA3Av
A bemutatott készülékek előrendelése szeptember 13-án, pénteken indul, míg a hivatalos megjelenésre egy héttel később, szeptember 20-án érdemes számítani – írja sok más mellett az Index.