Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pixabay

Érdemes lesz az eget kémlelni, évtizedekig nem láthatunk majd ilyet

Lesz alkalmunk megfigyelni a Naprendszer két óriásbolygóját, valamint a hét évtizedenként visszatérő üstököst is a pengevékony, kétnapos holdsarló mellett.

Április 11-én szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó Jupiter és tőle jobbra, mindössze 3,5 fokra az 5 százalékos fázisú, 2 napos, cérnavékony holdsarló - írja a Svábhelyi Csillagvizsgáló tájékoztatása nyomán a HVG. Este 20:40-kor a páros még 15 fokos magasságban jár majd a nyugati ég alján, azaz ha tiszta a látóhatár és nincsenek tereptárgyak, szabad szemmel is könnyedén megfigyelhetők lesznek.

Szintén látható lesz majd az égbolton az Uránusz bolygó, mely alig két fokkal jár majd a Jupiter fölött, illetve a 12P/Pons-Brooks üstökös is, melynek megfigyelésére további 71 évig nem lesz lehetőség.

A közlemény szerint a szabad szemmel nem látható, halványabb Uránusz és az üstökös megpillantásához érdemes megvárni, míg az ég teljesen besötétedik, 20:50 körül már mindkét égitest megfigyelhető lesz, de addigra a Jupiter-Hold páros 10 fokos, az üstökös pedig mindössze 7 fokos magasságba süllyed. Megpillantásukhoz így tiszta égbolt és egy nagyobb kézitávcső ajánlott.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint a láthatósága végén járó Jupiter közel egy éve, 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, ám a Naphoz közeledve lassan eltűnik. Szintén most nyílik egy darabig utoljára lehetőség az Uránusz megfigyelésére.

A 12P/Pons-Brooks üstökös ugyan április 21-én ér a legközelebb a Naphoz, ekkor azonban már nem lesz megfigyelhető, és hét évtized múlva tér majd csak vissza.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×