Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.76
bux:
145122.55
2026. november 2. hétfő Achilles
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete, valamint a Lánchíd a főváros V. kerületében.  MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Mesterséges intelligencia - Nagy dobással jön az MTA

Különböző megközelítésekből vizsgálják az előadók a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő kérdéseket a Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Középiskolai Alumni Programjának közös, pénteki rendezvényén Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.

Az MTA hagyományos tudományünnepi rendezvényén, a Diákok az Akadémián című programon azok kapnak első kézből, tudományosan megalapozott információkat a mesterséges intelligenciáról, akiknek az életét a következő évtizedekben alapvetően határozza majd meg az MI - írták a szervezők csütörtöki közleményükben.

Mivel a mesterséges intelligencia nem egyszerűen tudományos-technológiai termék, hanem egyúttal etikai kérdéseket is felvető gazdasági, társadalmi jelenség, a rendezvényen a témával hivatásszerűen foglalkozó szakemberek különböző megközelítésből vizsgálják a problémakört - tették hozzá.

Az egész napos esemény előadói között matematikus, nyelvész, mesterségesintelligencia-kutató és társadalomkutató is szerepel. Többek között olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy mit tud és mit érez a techvilág a mesterséges intelligenciával kapcsolatban; mi áll a diákok által is naponta használt ChatGPT mögött, vagy hogy hol az ember helye az általa létrehozott, hálózatba szerveződött mesterséges, de egyre intelligensebb térben. Emellett arról is szó esik majd, hogy hogyan jelenik meg az MI a magyar médiában, milyen jogi szabályozásai vannak és kell-e attól tartani, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az emberek munkáját.

Az eseményt élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig szeptemberben még 99 százalékos érdekeltséggel tüntették fel. A BDPST Group korábban azt közölte, hogy az alap befektetői köre nem változott, és az továbbra is a csoport érdekeltségébe tartozik. Az alapba a Magyar Fejlesztési Bank korábban 50 milliárd forintot fektetett, majd 2026 márciusában közel 59,9 milliárd forinttal szállt ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×